Body&Mind

2019. május 29.

bm_ws_1
bm_ws_2
bm_ws_3
bm_ws_4
bm_ws_5
bm_ws_6
bm_ws_7
bm_ws_8
bm_ws_9
previous arrow
next arrow

Mind Akadémia – testi és szellemi aktivitás a könyvtári terekben
Az idei, Székesfehérváron megrendezésre kerülő 51. Könyvtáros Vándorgyűlés programjához kapcsolódva július 3-án rendhagyó workshopot szervez a Monguz Kft.

A Body&Mind elnevezésű, Erasmus+ program keretében megvalósult nemzetközi kezdeményezés célközönségét az 55+ korosztály, illetve az informális felnőttoktatás területén dolgozó szakemberek adják. A projekt fő célja a felnőttek fizikai, szellemi és szociális aktivitásának növelése, elsősorban innovatív, korszerű eszközök felhasználásával.

A projekt keretében elkészült weboldal és az ott hozzáférhető szakmai oktatóanyagok segítségével minden, a felnőttoktatás iránt érdeklődő számára elérhetővé válik a lehetőség, hogy egy egyéves kurzus keretében támogatni tudja az 55+ generációt testi és szellemi képességeinek megtartásában, illetve fejlesztésében.

A projekt résztvevők által a fenti tematikával összeállított kézikönyvek, videók és részletes feladatsorok hasznos segítséget jelentenek egy minden szempontból motiváló, szórakoztató és nem utolsó sorban fejlesztő óraterv összeállításához.

A Body&Mind Akadémia így többek közt könyvtári terekben megvalósítható új típusú programokra teremt lehetőséget, melynek mozgatórugói a könyvtárak dolgozói, közösségi programok szervezői. Így várunk szeretettel minden olyan érdeklődő, kulturális intézményben dolgozó munkatársat, aki kedvet érez az 55+ korosztályt megmozgató kurzusok szervezésére egy erre dedikált webes applikáció segítségével.

Helyszín:

Szent István Művelődési Ház (Szent László és Szent Cecília termek)
8000 Székesfehérvár,
Liszt Ferenc u. 1.
(Gépjárművel Mátyás Király körút 1. felől közelíthető meg!)

Időpont: 2019. július 3. (szerda)

Előzetes program:

08:00-09:00 – Regisztráció
09:00-09:45 – Előadás – Mi a Body&Mind?
09:45-10:00 – Kávé-turmix szünet
10:00-11:15 – Body / Mind workshop – hivatásos trénerekkel vezetett program (külön termekben)
11:15-11:45 – Kávé-turmix szünet
Eközben az újonnan érkezőknek: 11:15-11:45 – Előadás – Mi a Body&Mind?
11:45-13:00 – Mind / Body workshop – hivatásos trénerekkel vezetett program (külön termekben)
13:00- 13:30 – szendvics ebéd

Regisztráció:

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát az alábbi regisztrációs űrlap kitöltésével jelezze felénk legkésőbb június 30-a (vasárnap) 20:00-ig.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Kérdés esetén keressen bennünket a body&mindworkshop@monguz.hu címen.

Frissítés

A lezajlott esemény összefoglalója:

A fent elérhetővé tett regisztrációs űrlap kitöltése után 23 résztvevő megjelenésével számolva kezdtük meg a projektet bemutatni és népszerűsíteni kívánó rendezvény előkészületeit. Emellett nagy örömünkre a helyszínen, a különböző időpontokban megtartott BODY/TEST és MIND/ELME workshopokon további érdeklődők is csatlakoztak hozzánk, összességében 51-re emelve így a teljes résztvevő létszámot.

A legtöbb látogatónk könyvtári és múzeumi érdekeltségű intézményekből érkezett, ugyanakkor magánszemélyek és szakemberek (például személyi edzők) is érdekesnek találták a rendezvény programját.

A workshopot követően kiküldött kérdőívek visszajelzései alapján a következő tapasztalatokkal, véleményekkel gazdagodtunk a projektet és az eseményt illetően:

●    mivel zömmel könyvtáros kollégák regisztráltak a rendezvényre, az ELME tematikát követő foglalkozások messze népszerűbbnek bizonyultak a TEST (fizikai gyakorlatokat bemutató) órákkal szemben, mikor az aktív részvételre került a sor. Az ELME órák különösen jó hangulatban, a résztvevőket aktívan bevonva teltek; minden látogató kommunikatív volt, örömmel és hatékonyan működtek együtt egy csapatként a feladatok során
●    ezzel ellentéteben a TEST tematikára épülő órák alkalmával kevesebb regisztrált résztvevőt tudtunk megmozgatni, ami talán annak köszönhető, hogy a célközönségünket elsősorban kulturális, szellemi vonalat képviselő intézményekben (könyvtár, múzeum) dolgozók adták
●    ahogy az a képzési anyagokban is említésre kerül, az ilyen foglalkozásokon az ideális résztvevő létszám 10-12 fő között mozog – ezt igazolta is a tapasztalat, hiszen a Monguz Kft. oktatói ilyen létszámú csoportokat kialakítva könnyedén koordinálták az egyes órákat a workshop alkalmával
●    amikor a projekt keretein belül elkészült alkalmazás jövőbeli használatáról kérdeztük a résztvevőket, nagyrészüktől azt a visszajelzést kaptuk, hogy időre van szükségük ahhoz, hogy felmérjék annak alkalmazási lehetőségeit, illetve, hogy alaposabban megismerkedjenek az órák összeállításához rendelkezésre álló oktatóanyagok pontos tartalmával
●    ennek megfelelően az eseményt követően július 18-án kerültek kiküldésre az értékelő és tapasztalatfelmérő kérdőívek a gyűjtött e-mail címekre Google Űrlap formájában
●    a visszajelzések alapján általánosságban elmondható, hogy a résztvevők nagyrésze pozitívan tekint a kezdeményezésre, és elképzelhetőnek tartja, hogy az elkészült applikáció és az abban található anyagok segítségével színesítse az anyaintézményben szervezett programok sorát, illetve megmozgassa a múzeumokba és könyvtárakba látogató 55+ korosztályt
●    a résztvevők véleménye szerint az ingyenes, szakmailag igényes és jól átgondolt anyagok mindenképp vonzó tényezőnek számítanak az applikáció használatának megkezdésében
●    a projektet és az applikációt bemutató előadások alkalmával úgy tapasztaltuk, hogy szükséges hangsúlyozni azt a technikai információt, hogy az alkalmazás web alapú, és mint ilyen, reszponzív, lehetővé téve a használatot minden mobil eszközön. Ennek megfelelően nincs szükség mobil alkalmazás áruházból történő letöltésre.