Phenomenal Library Konferencia

2016. december 05.

75587.jpg
A konferenciát az a łódźi Phenomenon alapítvány szervezte, mely már 2010 óta foglalkozik könyvtáraknak szánt projektek megvalósításával. A szervezőbizottság tagjai Alexander Marciniak és Paulina Milewska bonyolították le az eseményt.
A ‘Kommunikáció a könyvtárakban’ központi témával megrendezett esemény november 28-án délután vette kezdetét, a hivatalos megnyitó előtt azonban a regisztrált résztvevőknek lehetőségük volt tematikus témájú szakmai workshopokhoz csatlakozni. Öt felajánlott workshop közül kettőre jelentkezhettek. Az első előadás tulajdonképpen a könyvtárak és az ott dolgozók történetét mutatta be, míg a másik a magánélethez való jog témakörére koncentrált. Utóbbi prezentáció előadója megpróbált választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan is alakul az említett jog helyzete a jövőben, és kiemelte, hogy manapság az élet szinte minden területén sérül az emberek ezen joga. Egy másik beszámoló a könyvtári PR, lobbizás és érdekképviselet témakörével foglalkozott. Egy rövid kávészünetet követően két másik programpont következett, melyek a különböző rendszerek használhatóságára és a látogatókkal való kommunikáció kérdésköreire fókuszált. Az első nap végén a szervezők minden résztvevőt vendégül láttak egy vacsorán, ahol lehetőség adódott a napközben felvetődött témakörök kötetlen megvitatására. 
A konferencia második napja egy olyan előadással kezdődött, aminek témáját a könyvtári dolgozók együttműködése, az, hogy hogyan is kommunikálnak egymással, illetve ‘rivalizálásuk’ adta. További beszámolók szintén a kommunikáció különböző formáira helyezték a hangsúlyt, úgy mint belső, külső, emberek és szervezeti osztályok közötti. Az ebédszünet után a program utolsó három előadása zárta az eseményt. Az első magukról a könytári dolgozókról szólt, illetve arról, hogy milyen szerepet is töltenek be az olvasók életében; a második a Qulto céget, valamint az általa megvalósított és forgalmazott, könyvtáraknak szánt fejlesztéseket és technológiákat (RFID, UHF, HF) mutatta be. Utolsóként Beata Gamrowska világított rá a rajz mint kommunikációs technika fontosságára az intézményeken belül.
A remélhetőleg a jövőben is folytatódó sorozat első eseményét az összes résztvevő pozitívan és sikerként értékelte. Minden elismerés a szervezőknek azért, hogy ilyen hatékonyan hozták össze a könyvtári terület képviselőit és egy színvonalas szakmai eseményt szerveztek.