Napjaink közkönyvtára már nem csupán dokumentumbázis, hiszen a látogatók igényeinek megfelelően olyan közösségvezérelt könyvtárakra van szükség, amelyek kultúrát és értéket közvetítenek; helyet adnak a tanulásnak, a kreativitásnak és az inspirálódásnak, és találkozóhelyként is működnek.

Koreny Ágnes 48. Vándorgyűlésén elhangzott „Könyvtári közösségek” című előadásában kiemelte, hogy a közkönyvtárban az emberek már nem a hagyományos értelemben vett felhasználók, hanem fogyasztók: olvasnak, tanulnak, szórakoznak, beszélgetnek; valamint kreátorok: az információt újabb tartalmak létrehozására és saját kreativitásuk kifejezésére használják fel. A könyvtáraknak alkalmazkodniuk kell ezekhez az igényekhez, ha meghatározó szerepet szeretnének betölteni az adott település hosszú távú fejlődésében.
Koreny Ágnes az ezen linken elérhető cikkében számos példát érdekes példát említ a XXI. század szükséglet alapú, közösségvezérelt könyvtárainak megoldásaira.

Illusztráció: Hjørring Library

A LIDA 2016 konferenciára június 13-17 között a horvátországi Zárában (Zadar) került sor. Az első nagy témakör a digitális adatok kezelése és megőrzése volt
ezt követte a felhasználói magatartás vizsgálata és a digitális gyűjtemények kezelésének elsajátítását szolgáló oktatási tevékenységek ismertetése.

Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi Szakkönyvtátában került sor május 23-án a Net! Mindenekfelett? című, információs műveltségről szóló kötet bemutatójára, illetve ennek kapcsán egy műhelybeszélgetésre.

A rendezvényt Koltay Tibor (Szent István egyetem, Jászberény) vezette. A kötet szerzőin a Pécsi Tudományegyetem oktatóin (Egervári Dóra, Varga Katalin, Sipos Anna Magdolna) kívül a beszélgetés felkért résztvevője volt még Tószegi Zsuzsanna (ELTE), Csík Tibor (Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum) és Kerekes Pál (ELTE). Az e-könyv formájában megjelent kötet a felsőoktatásban tanuló hallgatók információs műveltségéről igyekszik összképet adni. A felmérés alapjául szolgáló kérdőívben igyekeztek lefedni az információs műveltséghez kapcsolódó minden fontosabb részterületet.
A szerzők utaltak arra, hogy szélesebb körű vizsgálatokra is szükség lenne, amelyek az európai uniós célkitűzésekkel is összhangban lennének. Magyarország azonban eddig nem csatlakozott a témakörben kezdeményezett nemzetközi felmérésekhez. Miután rendkívül dinamikusan változik az információs környezet, ami körülvesz minket, s ezzel együtt természetesen az ehhez kötődő kompetenciák tartalma is, ezért 2-3 évente érdemes lenne megismételni a most kezdeményezett felmérést. Sajnos azonban ennek anyagi háttere nem igazán látszik biztosítottnak.
Többen válaszoltak nők, mint férfiak a kérdőívben feltett kérdésekre. Az egyetemista korosztály összetételével is korrelál ez az adat. A megállapítások nem szívderítők. Persze az információs műveltséghez kötődő kompetenciák alapjainak elsajátítása elsősorban a közoktatás feladata lenne. Az általános és középiskolában sem jut erre elegendő óraszám. A nemzeti alaptantervben több tantárgy, műveltségi terület keretei között megjelenik ez a témakör, de mégsem nevezhető annak oktatása hatékonynak. Az is érdekes jelenség, hogy még azok a hallgatók, sem tudnak számot adni ilyen irányú korábbi tanulmányaikról, akik esetében jó alappal feltételezhető annak megléte.
Nagyon fontos kiemelni, hogy itt elsősorban nem a kormányzati anyagokban megjelent digitális írástudás fogalommal jellemzett technikai jellegű kompetenciák elsajátításáról és alkalmazásáról van szó. Sokkal fontosabb, szélesebb kontextusban felmérni azt, hogy miképpen boldogulnak az őket körülvevő információs környezet kihívásai közepette a hallgatók.  Minimális ismereteik vannak például a plágium fogalmáról, egyáltalán a szellemi tulajdonhoz kötődő ismeretekről. a tartalom előállítás terén a legtöbben leragadnak az internetes  kommentek gyártásánál. Az ennél jóval komolyabb felkészültséget igényló szakmai blogok, Wikipédia oldalak szerkesztése elhanyagolható mennyiségben jellemző rájuk. Sokszor elhangzott már, hogy a túlhangsúlyozott lexikális tudás helyett az információ visszakeresésére s annak reprezentálási módjaira sokkal nagyobb súlyt kellene az oktatás minden szintjén fektetni…
Az információhasználat kapcsán megállapítható hogy élesen elkülönül a köznapi gyors tényszerű információk keresése a tanulmányokhoz, munkához szükséges információkereséstől. Utóbbi területen felértékelődnek a hagyományos könyvtári dokumentumfajták, azok digitális változataival együtt. A fiatal egyetemista korosztályra azonban egyre inkább jellemző a blogok, közösségi média felületek használata is. A tartalom hitelességének kérdésében jól szerepel a könyvtári tartalomkínálat. Az egyetemi könyvtárak kedvelt tanulási helyszínek. A különféle könyvtártípusoknak persze eltérő céljaik vannak. A színes rendezvényekkel tarkított közösségi tér funkció sokkal inkább jellemző a közkönyvtári, mint az egyetemi szférára. Utóbbiak inkább a tanulás és a kutatás helyszínei. Abban egyetértés látszott kialakulni a résztvevők között, hogy a könyvtári funkciókon túlterjeszkedő bármiféle pluszfeladat csak az előbbi kínálat maradéktalan biztosítása esetén lehetne számításba vehető. Sajnos itthon egyre több intézményben vetődik fel a saját bevétel hajszolása közepette az alapfunkciók kiszolgálásának háttérbe szorulása.
Összegzésül megállapíthatjuk, hogy széleskörű összefogásra lenne szükség az információs műveltség minél széleskörűbb terjesztésére. S mindenkinek a saját helyi környezetében is fokozott felelőssége van a témakörhöz kapcsolódó kihívásoknak történő megfelelésre.

A rendezvényről készült videofelvétel megtekinthető ezen a linken.

A kötet a Magyar Elektronikus Könyvtárban érhető el.

Koltay Tibor részletes recenziója pedig hamarosan a Könyvtári Figyelő folyóiratban lesz olvasható.

Az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi és kultúrtörténeti programsorozata, a KönyvTÁRlat, május 19-én 16.30 órakor kezdődő rendezvényén a gyermekirodalom és a propaganda kapcsolatával foglalkoztak. Az előadó, Komáromi Gabriella irodalomtörténész, egyetemi magántanár, gyermekirodalom-kutató Védtelenül című előadásában a propaganda szempontjából mutatta be a XX. század hazai gyermekirodalmának legfontosabb jelenségeit.
​Három lényegesebb időszakot választott ki a huszadik századi magyar történelemből. Az első a nagy háború (első világháború) időszaka, amikor az újságot olvasó Dörmögő Dömötör is a háború dicsőségét hirdette. A háborús propaganda lényegében uralkodóvá vált a gyermekirodalomba is, s csak nagyon kevesen (például a frontot maga is megjárt s ott szerzett megrendítő élményeit az ifjúság számára formába öntő Balázs Béla)  mertek szembeszállni az őrülettel.
A két világháború közti időszakra rátérve az előadó utalt arra, hogy már az ezredévi ünnepségek időszakától kezdve volt egy olyan határozott aggasztó iránya a magyar irodalomnak, s benne a gyermekirodalomnak, mely azt hirdette, hogy mindenki magyar akar úgyis lenni, a nemzetiségi ellentétek a maguk természetes módján így oldódnak majd meg. Szó sincs igazából  azonban még a más nációjúak elleni hangulatkeltésről, sőt jellemző karaktereik a maguk egyedi szóhasználatával, nyelvi ízeivel, kulturális hatásukkal szervesen beépülnek a gyermek és ifjúsági regényekbe.
Ám míg az első világháború előtti időszak gyermekirodalmát  a természetes asszimiláció evolúciós jellegű trendje lengte be, a helyzet alapvetően megváltozott Trianon sokkja után.  A két világháború közötti korszak a magyar szépirodalom egyik aranykora volt (elég csupán a Nyugat folyóirat körüli irodalmi csoportosulásra gondolni, együtt József Attilával vagy Weöres Sándorral). A gyermek és ifjúsági irodalom azonban addig soha nem látott mélypontra zuhant. Az  előadó utalt arra, hogy az agresszív, soviniszta, magyar felsőbbrendűséget, Trianon igazságtalanságát és revízióját követelő gondolatok a legprimitívebb formában bukkantak fel, olyanfajta szélsőséges vallási felhangokkal mely még mai keresztény szemmel nézve is igen távol állt a jézusi tanoktól. A helyzetet kitűnően jellemzi, hogy Németh László több megszólalásában is szégyenteljesnek, méltatlannak, istentelennek nevezte a magyar gyermekirodalom hangvételének fő áramát.
A harmadik hangsúlyosan bemutatott korszak a második világháborút követő szélsőséges Rákosi-féle személyi kultusz időszaka. A maga ideológiai bornírtságával ez a korszak ellenkező előjellel, de méltó párja lett sajnos a két világháború közti időszaknak. A magyar gyermek és ifjúsági irodalom mélypontja egy újfajta ideológiai dimenzióban teljesedett ki.  A magyar irodalomtól teljesen idegen szovjet irodalmi művek kötelező olvasmányként való bevezetése,  a minden szépirodalmi érték híján lévő szélsőséges sztálinista propaganda hatása alatt álló magyar művek megjelenése határozta meg e korszak arcélét. Az 1956 utáni megtorlási hullám lezajlása után a kádári konszolidáció kiteljesedésével azonban a magyar gyermek és ifjúsági irodalom új aranykora vette kezdetét.  A mindennapok világának egyedi hangulatú érzékletes humanista ábrázolása, mely mögött az ideológiai elemek csak rejtetten, másodlagosan jelenik meg (néhol már alig észrevehető módon) hatalmas életművek formálódásában érhető tetten például Lázár Ervin, Janikovszky Éva, Csukás István, Szabó Magda kapcsán. A pöttyös, a csíkos majd a delfin könyvsorozatok mgjelenése párhuzamosan a kötelező olvasmányok világának gyermekközpontú átalakulásával már egy új aranykorszak termékei.
Utólag visszanézve tehát elmondhatjuk, hogy a tizenkilenc-huszadik század fordulóját jellemző, majd az 1960-as évektől újra kiteljesedő gyermekirodalmi aranykorának nevezhető időszakok szerencsésen zárójelbe teszik az előadás által tárgyalt korszakokat. A századforduló irodalmi hagyománya szerencsésen túlélést biztosított az erre fogékony gyermekek számára az új aranykor eljöveteléig . Az előadásban tárgyalt időszakok azonban  örök emlékeztetőül szolgálnak azonban arra, hogy a totalitárius szellemű ideológiai propaganda pusztítása micsoda károkat tud okozni irodalmi téren pont a legvédtelenebb korosztály irányában is.

Az év fiatal könyvtárosát keresi a Magyar Könyvtárosok Egyesülete, valamint az Informatikai és Könyvtári Szövetség. A 35 évnél fiatalabb könyvtáros kollégák pályázatait 2016. május 31-éig várják.

Pályázni az alábbi két módon lehet:

1. Egy szakterületi gyakorlatból származó téma még nem publikált írásbeli kidolgozásával.

2. Projekt bemutatást tartalmazó, szabadon választott műfajú (diabemutató, film, hangjáték, riport, szöveges tanulmány stb.) anyag elkészítésével.

A rumiai közkönyvtár nagyszerű példa arra, hogy hogyan virágozhatnak fel a könyvtárak a 21. században. Rumia, egy Lengyelország északi részén fekvő város, ahol az egyik legkreatívabb könyvtári projektet valósították meg: az egyre romló állapotú rumiai vasútállomást egy új, multifunkciós kulturális központként nyitották újra, melynek neve Stacja Kultura.

Az új létesítmény vasútállomás, közkönyvtár és kulturális központ egyben, mely a helyi lakosok és a lengyel tengerpartra utazó turisták igényeit egyaránt szolgálja. A régi vasútállomás könyvárként való újjáélesztése jelentősen megnövelte a város könyvtárhasználóinak számát: míg 2013-ban a lakosság 16%-a volt csak könyvtártag, 2016-ra ez a szám 26%-ra emelkedett – nyilvánvalóan az új, kellemes környezet miatt. 

Sipos Anna Magdolna tartott könyvbemutatót a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A szerző április 23-án a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál keretében Könyvtáros Klubban Kerekes Pál beszélgetőtársaként mutatta be művének immáron második, bővített kiadását.
Sipos Anna Magdolna világos képet szeretett volna kapni arról, hogy valóban csökken-e a könyvtári szolgáltatások használata Magyarországon. Utána próbált járni azon feltételezések valóságtartalmának melyek az utóbbi években a könyvtár, mint intézmény megszűnését irányozzák előre az információs társadalom fejlődési trendjeinek folyományaként. A szerző úgy gondolta, hogy beszéljenek a tények. A pécsi könyvtártudományi tanszék vezetőjeként hallgatóit, illetve már végzett könyvtárakban dolgozó egykori hallgatóit is bevonva széleskörű adatgyűjtésbe kezdett. Arra volt kíváncsi, hogy a könyvtárhasználat kapcsán mit mutatnak a számok, tényleg  félreverhetjük- e a harangokat?
A szerző állítása szerint az adatok tükrében a könyvtárhasználat Magyarországon az utóbbi években dinamikus növekedésnek indult. Egyre többen látogatják a könyvtárak fizikai tereit, s még látványosabban nő a virtuális szolgáltatások használatának aránya (távhasználat).  Égető szükség lenne arra, hogy ez utóbbi területen részletes, különféle szolgáltatástípusokra lebontott adatok álljanak rendelkezésre. A felhasználói viselkedést monitorozó szoftverek használata sajnos az itthoni könyvtárakban néhány nagy egyetemi és közkönyvtártól eltekintve még gyerekcipőben jár. Már az is nagy előrelépés lenne, ha a Google Analytics segítségével lehetne a könyvtári honlapoknak, s az azokba bekötött szolgáltatásoknak a használatát figyelni. A pontos visszajelzés a felhasználói viselkedésről pedig a szolgáltatások fejlesztése kapcsán nélkülözhetetlennek tűnik!
Egy valamit úgy tűnik, biztosan megállapíthatunk a kötet mondanivalójából kiindulva. A számítógépes világháló felkínálja a lehetőséget arra, hogy a könyvtárak szolgáltatási kínálatukkal kilépjenek a tér és idő keretei közül. Soha nem volt még ekkora lehetőség a szolgáltatások ilyen nagymértékű terjeszkedésére. Könyvtári reneszánszról viszont csak akkor beszélhetünk megalapozottan, ha a felhasználókat meg tudjuk szólítani, bele tudunk illeszkedni szolgáltatásainkkal mindennapi életvitelük keretei közé. A kitáguló lehetőségekkel együtt tehát fokozott felelősség is együtt jár. A jövőt érintve nyitott kérdés, hogy valóban kiteljesedik-e a könyvtári reneszánsz, meg tudnak-e felelni a könyvtárak a fentebb vázolt kihívásoknak.