NWS 2020

Posted on: január 7th, 2021 by akovacstapai

A 2020-as Networkshop konferenciát a hagyományoktól eltérően a koronavírus helyzet miatt online formában tartották meg szeptember 2.-a és 4.-e között. A záró plenáris ülésen lényegre törően összefoglalták a konferencia tanulságait, jelen beszámoló is részben erre épül.


Nagy Miklós kiemelte, hogy példátlan a gyűlés történetében, hogy harmadszorra sikerült megrendezni: az áprilisi időpontot a vészhelyzet miatt el kellett halasztani, a kitűzött új, szeptember 8-i kezdési időpontot át kellett tenni szeptember 2-ára azzal a döntéssel együtt, hogy online kerül sor a konferencia megrendezésére. 

A szervezők az előkészítésre rendelkezésre álló harminc napban is egy színvonalas rendezvényt valósítottak meg, az online korlátok ellenére is. Összesen hat szekcióban folytak az előadások, amelyekből négy párhuzamos volt. A résztvevők regisztrációjánál felmerült néhány probléma, de a tapasztalatok szerint 80-90%-ban problémamentesen tudták használni a Teams keretrendszert a konferenciához való csatlakozásra. A rendezvény a legfájóbb hiánya volt természetesen a személyes jelenlét elmaradása, a szünetekben és a társasági programokon való személyes találkozás a kollégákkal, barátokkal. Kérdések feltevésére is kevesebb lehetőség volt az előadások után, bár általában a Networkshop feszes programja miatt egyébként sem szokott sok idő maradni erre, viszont pótolni szokta a személyes megkeresés. 

Az online forma ellenére is 304 résztvevővel és 102 előadással lett megtartva a konferencia, ezen kívül három tutoriál is helyt kapott a programban. 

A nyitó plenáris ülésen betekintést nyerhettünk már a múlt héten a nemzeti digitalizálási stratégiába, amelynek nyilvános bejelentése a napokban várható. Az első napon került megrendezésre négy mini-workshop: bővebben hallhattunk a közgyűjteményi digitalizálás állásáról és terveiről, a felsőoktatás és a köznevelés digitális transzformációjáról, a kutatási adatok és a nyílt tudomány tendenciáiról valamint a kutatók workshopján a fejlődő technológia új lehetőségeiről a geometriaoktatás és a műtéti eljárások területén. 

A közgyűjteményi témához kötődő előadásokat Dr. Kokas Károlyt váltva Bánki Zsolt foglalta össze, aki a tudásmegosztás szempontjából teljes értékűnek tartotta a konferenciát. Kiemelte továbbá a korszakváltás hatását a múzeumi és könyvtári szférában is: máshogy tekintünk a szakma kihívásaira, új válaszokat adunk azokra és a technológia-váltás elősegítésére igyekszünk biztosítani a szükséges feltételeket. Tapasztaljuk, hogy megváltoztak a használói szokások és elvárások is. Jellemző tendencia, hogy a technológiai fejlődést követve a passzívabb adatszolgáltatás helyett (mint a katalógus építése, metaadatolás) a jelentéssel bíró tudásszolgáltatás felé haladunk. A számítógépek számára is értelmezhető jelölőkkel való ellátás minőségi ugrást jelent ezen a területen, közeledik az adatok intelligens és kapcsolt szolgáltatásának a korszaka. 

A témákat tekintve a következők voltak a legfontosabbak: 

– új közgyűjteményi szolgáltatások: névterek, webaratás,

– két fejlesztés bemutatása a szemantikus struktúra megvalósítására: az OKP keretében készülő és a Monguz Kft. Qulto2 fejlesztése,

– mikorszervíz-fejlesztések: nyílt forráskódú világra is lehet már szolgáltatásokat építeni,

– a digitális bölcsészet fogalomkörének megjelenése – ezzel kapcsolatban erősödő tendencia várható a jövőben,

– a tudásközvetítés új paradigmája: kutatási adatok megosztása, kollaboratív munkamódszerek,

– a szemantikus szolgáltatásokhoz való alapra épülő új lehetőségek.

Új témaként jelent meg igen hangsúlyozottan a digitális oktatás. 

Fontos tanulsága az előadásoknak, hogy jelen állás szerint már megvan az a szellemi tőke, hogy új szolgáltatásokká váltsuk az összegyűjtött adatokat. Ennek megvalósításához pénz, illetve fenntartói támogatás is szükséges, remélhetőleg ezek a feltételek is adottak lesznek.

A másik moderátor, Pásztor Miklós a technikai- és infrastruktúra-központú előadásokat foglalta össze: az eddigi évekhez hasonlóan témák voltak a HPC, az adatátvitel és a BDM, a monitoring. Újként jelentek meg az IoT (Internet of Things), az MI (mesterséges intelligencia) és a FinTech. Megfigyelhető volt, hogy sokan reflektáltak a COVID-járványra: plusz feladatok jelentek meg miatta a hálózati és a biztonsági területeken. A technológiaibb előadásoknál is tapasztalták, hogy kevesebb lehetőség volt a vitára és a hozzászólásra, ez abból is adódott, hogy még nincs elég tapasztalata a szervezőknek az online térben való konferencia-rendezésben, ezen később valószínűleg lehet javítani. Viszont az előnye volt a virtuális termeknek, hogy könnyebb volt néhány kattintással átmenni az egyikből a másikba, a fizikai részvételhez képest nem zavarták az ajtónyitással a folyó előadást. 

A levezető elnök és a moderátorok is reményüket fejezték ki, hogy jövőre személyesen lesz lehetőség a konferencia megtartására. Ha így lesz, akkor áprilisra tervezik és a helyszín változatlanul a Pécsi Tudományegyetem lenne, ahová idén nem sikerült eljutni. 

A Monguz Kft. három munkatársa készült előadással az idei Networkshopra: Fülöp Endre Szemantikus katalogizálás mint digitális bölcsészet c. prezentációjában a hagyományos könyvtári katalógus-szemlélettel állította párhuzamba a szemantikus megoldásokat. Mátyás Melinda a digitális bölcsészet magyar szakirodalomban (link) való megjelenéséről adott összefoglalást a vizsgálati szempontok mentén, különös tekintettel a könyvtári szakirodalomra. Pancza János pedig ismertette a Qulto2 platform fejlesztését. 

Szerző: Mátyás Melinda

Előadások:
Prezentacja NWS-2020 Melinda Mátyás
Prezentacja NWS-2020 Fülöp Endre

Qulto Manage

Posted on: december 15th, 2020 by akovacstapai

A Qulto Manage nemcsak az intézmények egészének irányításában nyújt segítséget, hanem a gyűjtemények, dokumentációk, egyéb információk és intézményi tartalmak kezelésében is. A Manage-be sorolt termék(ek) bevezetése az első lépés a Qulto Ökoszisztéma intézményi kiépítése felé.

A múzeumok, könyvtárak vagy más kulturális intézmények kezelésére szolgáló integrált Qulto rendszerek lehetővé teszik egy olyan egységesített tudásbázis létrehozását, mellyel elkezdhetjük kalandozásainkat a különböző emberekről, tárgyakról vagy helyekről szóló történetekben. A Qulto Manage az első lépés az intézmény fenntartható fejlődésének megvalósítása felé, annak átláthatósága, nyitottsága és integritása szem előtt tartásával.

Mit nyer az Ön intézménye egy gyűjteménykezelő szoftver bevezetése után?

Rendszereink megkönnyítik az intézménye osztályai, kirendeltségei és alkalmazottai közti információáramlás nyilvántartását, a szoftverben végzett tevékenységek nyomon követését, jelentések és statisztikák készítését. Emellett egyes funkciói és moduljai az intézmény egyedi igényeihez igazíthatóak. Így elmondhatjuk, hogy minden rendszerünk személyre szabott.

elvalaszto2_k

 

QULTO LIBRARY

Integrált könyvtári rendszer

Qulto Library név alatt egységesített rendszereink (Corvina, HunTéka) segítséget nyújtanak minden olyan könyvtárnak, amely gyűjteményeinek feldolgozására, kezelésére, digitalizálására, megosztására vagy munkafolyamatainak támogatására keres megoldást. Integrált rendszerünk egyszerűbbé teszi az adatkezelést, adatbázis építést, digitalizálást és a publikus információk online megosztását, hasznos munkaidőhöz juttatva ezzel intézménye dolgozóit.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto_k  

 

QULTO MUSEUM

Integrált múzeumi gyűjteménykezelő rendszer

Qulto Museum (korábban múzeumi HunTéka) rendszerünk segítséget nyújt minden olyan múzeumnak, amely gyűjteményeinek kezelésére, digitalizálására, megosztására vagy munkafolyamat támogatására keres megoldást. Integrált rendszerünk egyszerűbbé teszi az adatkezelést, adatbázis építést, publikus információk online megosztását, így hasznos munkaidőhöz juttatja az intézmény dolgozóit.

Főbb funkciók

További információ

elvalaszto3_k

 

QULTO ARCHIVE

Integrált levéltári rendszer

Integrált levéltári rendszerünk megoldást nyújt a levéltárak gyűjteményeinek feldolgozására, kezelésére, digitalizálására, megosztására vagy munkafolyamatainak támogatására. Integrált rendszerünk egyszerűbbé teszi az adatkezelést, adatbázis építést, digitalizálást és a publikus információk online megosztását.

Főbb funkciók

További információ

elvalaszto2_k

 

QULTO STAT

Statisztika modul

Modulunkkal betekintést kaphat intézménye és a Qulto szolgáltatásokban folyó munkába és interakciókba. Segítségével mérhetővé válik a munkatársak hatékonysága, a webes felületekre látogatók szokásai vagy a teljes rendszeren és a szervereken átmenő adatforgalom. Nélkülözhetetlen komponens az adatvezérelt döntéshozatalhoz, a működés optimalizálásához.

   elvalaszto_k

 

TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK A MANAGE-BEN

Minden intézménytípus számára

API – Szeretne meglévő rendszeréhez új komponenseket csatolni?

A nagyobb rendszereket összekapcsoló, vagy egyedileg fejlesztett kis alkalmazások által használt szabványos fejlesztői interfészek (API-k) lehetővé teszik, hogy adott rendszerek belső működésének ismerete nélkül is külső komponenseket tudjunk illeszteni hozzájuk.

Ilyen módon lehetőség van például arra, hogy bármilyen integrált közgyűjteményi rendszerhez független elektronikus katalógust (OPAC-ot) illesszünk, illetve más rendszerekhez, szolgáltatásokhoz, vagy nyílt forráskódú komponensekhez Qulto termékeket csatoljunk.

Qulto Digital

Posted on: december 14th, 2020 by akovacstapai

A Digital a Qulto ökoszisztéma második szintje, amely minden kulturális intézmény számára segítséget nyújt a 2D, 3D objektumok digitalizálási folyamatában, a fájlok és adatok szabványos rendszerben való kezelésében és szolgáltatásában.

A Qulto Digital a teljes digitalizálási folyamatban támogatja az intézményi munkát, hogy a szkenneléstől és a katalógustól szabványos úton haladjon a gyűjtemény a feldolgozáson, adatgazdagításon át az online megjelenésig.

elvalaszto3_k

 

Digitize

tömeges digitalizációt támogató keretrendszer

A Digitize modul támogatja a szkennelés, audio- vagy video digitalizálás utáni munkafolyamatok teljességét a nézőképek létrehozásától a optikai karakterfelismerésen (OCR) és korrektúrázáson át a tartalmak metaadatolásáig és publikálásáig.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto3_k


SimilR

szöveghasonlóságok feltárására alkalmas szoftver

A SimilR szöveges dokumentumok közötti szöveghasonlóságok feltárására alkalmas szoftver, amely lokális és felhőszolgáltatásként is üzemeltethető. A szoftver több intézményi és egyéni felhasználó számára biztosít lehetőséget egyidejű elemzések készítésére egyéni, közös és webes korpuszokon.í

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto2_k

 

Repo

testreszabott repozitóriumi alkalmazások

A Repo segítségével intézménye egyszerűen kezelheti digitális tartalmait. Minden tartalomhoz szabványos leíró elemek kapcsolhatók, amelyek segítik a kereshetőséget és átjárhatóságot biztosítanak a különböző rendszerek között. Megoldásunk támogatja a teljes szövegű indexelést és keresést is, hogy a lehető legnagyobb hozzáférhetőséget és kereshetőséget biztosítsa.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto_k

 

EasyThesis

szakdolgozat-leadási, ellenőrzési és bírálati folyamat támogatása

Az EasyThesis egy szakdolgozat-kezelő modul, amely szakdolgozatok leadásának, ellenőrzésének és bírálatának teljes folyamatát támogatja együttműködve egyfelől a Neptun tanulmányi rendszerrel, másfelől az intézményi discovery rendszerrel.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto3_k

 

ePublisher

e-kiadványok szolgáltatása

Az ePublisher segítségével egyrészt a könyvtárak online felületet biztosíthatnak a digitalizált vagy digitálisan keletkezett e-könyvek számára. Másrészt a kiadók online publikáló felületként is használhatják. A programban szabályozható az egyidejű hozzáférések száma, és az is hogy csak online nézhető, vagy le is tölthető-e a dokumentum. EPUB és PDF formátumot kezel.

További információ

elvalaszto3_k

Qulto Connect

Posted on: december 13th, 2020 by akovacstapai

A Qulto Connect ökoszisztémánk harmadik szintje, mely adatgazdagító, aggregáló és adatmegosztó rendszerek szolgáltatásával áll a közgyűjtemények és egyéb ügyfeleink rendelkezésére.

elvalaszto3_k

 

Discovery

közös kereső szolgáltatás

A Discovery komponens könyvtári katalógusok, full-text repozitóriumi tartalmak, kutatási adatok, online cikkek, e-kiadványok és eLearning tananyagok keresését biztosítja egy közös online felületen.

További információ

elvalaszto3_k

 

ReCatalog

szemantikus katalogizálás

A Recatalog a helyi metaadatokat szemantikus adatokká alakítja át, és megbízható, nyilvános névterekhez kapcsolja őket. Keresőrendszerünk a közgyűjteményi elemekről és tudományos tartalmakról rögzített minden metaadatot valódi tartalomként kezel, és a beépített hivatkozások segítségével könnyen teremt kapcsolatot a metaadatok között, könnyebbé téve a keresést a felhasználók számára.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto3_k

 

eCard

könyvtár a zsebben

Az eCard mobil applikáció célja az, hogy a telefonhasználó lehető legtöbb „könyvtári ügye” egy helyen elérhető, áttekinthető, intézhető legyen. Az applikáció több olvasójegy együttes kezelésére is képes, így könnyen kezelhető, felhasználóbarát megoldást kínál arra az esetekre is, ha a felhasználó több könyvtár olvasója, de arra is, ha a felhasználó a családtagjainak olvasójegyeit együtt, egy alkalmazásban kívánja áttekinteni, kezelni.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto_k

Qulto Attract

Posted on: december 12th, 2020 by akovacstapai

A közgyűjtemények hosszútávú célja a digitalizációs út végén, hogy minél több digitalizált tartalom és ezzel minél több online szolgáltatásban megjelenő tartalom szülessen, újrahasznosítva a könyvtárak, múzeumok és levéltárak gyűjteményeiben őrzött kulturális értékeket és tudást. Ebben a munkában támogatjuk a közgyűjteményeket olyan szoftveres megoldásokkal, melyek digitális eszközt adnak a kezükbe online tartalmak, oktatási és kulturális anyagok publikálásához, felhasználva a digitalizált tartalmakat is.

Qulto Attract szoftvercsomagunk komponenseivel könnyebbé tesszük a digitális történetmesélést, kulturális séták és virtuális kiállítások publikálását.

elvalaszto4_k

 

Városfoglaló

Tegye zsebre a várost!

A Városfoglaló egy mobilra optimalizált webes alkalmazás helyismereti sétákhoz, kulturális túrákhoz. Segítségével könnyen és gyorsan tervezhetők és publikálhatók helyi értékeket és kulturális kincseket bemutató tematikus túrák, virtuális séták, valamint az így felhasznált információk játékos formában is elérhetővé tehetők. 

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto2_k

 

Storytelling

digitális történetmesélés

A Storytelling alkalmazással a közgyűjtemények által őrzött kulturális értékek és tudás közvetítéséhez kívánunk egy modern digitális eszközt biztosítani. A Storytellingben készült digitális történet egy, a múzeumok gyűjteményéből és egyéb tartalmakból összeállított, egy adott témát bemutató kiállítási anyag digitális formában, webes felületen megjelenítve. A termék saját szerkesztő felülete segíti a múzeumi kurátort a kiállítási anyag összeállításában, szerkesztésében és annak megjelenítésében.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto3_k

 

Education

tanulás másképp

A Qulto Education interaktív oktatási anyagok összeállítását és felhasználását támogató szoftverkomponens, mely a játszva tanulás élményét biztosítja az iskolai, könyvtári és múzeumi foglalkozások keretein belül. A pedagógusok, közgyűjteményi munkatársak a diákok által előszeretettel használt digitális eszközökön keresztül kelthetik fel csoportjaik érdeklődését az adott téma iránt, az online és offline anyagok ötvözésével.

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto4_k

 

Q360

virtuális séta valós terekben

A Q360 alkalmazás egy gömbpanorámás virtuális kiállítás és séta webes környezetben, reszponzív dizájnnal. Ezzel a megoldással – fejlesztői beavatkozás nélkül – az intézmény munkatársai könnyedén bemutathatnak beltereket, kültéri látványt, de grafikus segítségével akár virtuálisan megálmodott tereket is. Tegye elérhetővé tárlatát online, és fogadja látogatóit akkor is, ha ez személyesen valamiért nem lehetséges!

Főbb funkciók:

További információ

elvalaszto3_k

 

TOVÁBBI LEHETŐSÉGEK AZ ATTRACT-BAN

minden intézménytípus számára

Manapság elengedhetetlen a látogatói terek színesítése intreraktív eszközökkel. Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani attrakciós hardvereinkkel. Ezen eszközök használata garantáltan fokozza a látogatói élményt, lehetőséget ad nagyobb információanyag élményszerű átadására. Kiváló kiegészítője lehet hagyományos kiállításoknak.

 

Qulto Presenter

szórakoztatás és ismeretterjesztés

Érzékeli és azonosítja a ráhelyezett objektumokat, így innovatív turisztikai vagy kulturális játékok eszközeként kifejezetten alkalmas interaktív információátadásra. Ez a nagyméretű, érintésérzékeny, állítható magasságú és dőlésszögű kijelző asztalként és állítva, monitorként is használható. 3D-s képek megjelenítésére is alkalmas, érintés nélküli gesztusvezérlővel is összekapcsolható.

 

Microsoft Hololens

kevert valósággal a még jobb látogatói élményért

Holografikus eszköz, melynek segítségével a valós környezetbe vetített virtuális elemekkel léphetünk interakcióba. Fejlettebb alternatívát jelent a korábbi QR kódos alkalmazásokhoz képest, így alkalmazható például szöveges többletinformációk (pl. részletes képfeliratok vagy tárgyfeliratok) megjelenítésére is. Nemcsak az élményt növeli, de a megértést és a tanulást is nagyban támogatja.

Felhasználási lehetőségek:

  • a valóság ötvözése interaktív digitális tartalommal
  • játékok, virtuális kiállítások, prezentációk, útmutatók, tematikus ajánlások
  • könyvtári- és kiállítási terekben kapcsolódó 3D vagy más interaktív tartalmak megjelenítése
  • könyvtár- és múzeumvezetés (guide)

 

VR headset

a virtuális valóság intézménye szolgálatában

A valóságos világ teljes kizárásával, egy virtuális térben való mozgást, nézelődést, tevékenységet lehet megvalósítani. Tökéletes választás virtuálisan született terek, rejtett kincsek, épületek, várak korhű bemutatására. Q360 alkalmazásunkkal kombinálva virtuális vagy virtualizált kiállítások bejárását is lehetővé teszi.

Felhasználási lehetőségek:

  • időszaki kiállítások megőrzése
  • virtuálisan született terek, rejtett kincsek, épületek, várak korhű bemutatása, közönség előtt elzárt terek virtuálisan elérhetővé tétele
  • szolgáltatásbővítés kulturális intézmények részére – virtuális laboratóriumok, projektszobák, tematikus séták és workshopok

 

Hologram doboz

gyűjteményi tárgyak 3D-ben

Alkalmas 3D modellek bemutatására, melyeket mozgathatunk, animációkat jeleníthetünk meg, akár a dobozba helyezhető valódi tárgy körül. Ez az eszköz interaktivitást visz a látogató- és kiállítóterekbe, ezáltal fokozva a látogatói élményt. 

Felhasználási lehetőségek:

  • gyűjteményi tárgy rejtett részleteinek kiemelése
  • sérült múzeumi tárgyak 3D rekonstrukciójának bemutatása

 

Attrakció és játékok

Komponenseinkkel attrakciókat és játékokat állítunk össze intézményi és aggregált digitális erőforrások felhasználásával. Szoftverünk eszközök széles körét támogatja az érintőképernyőktől, a 3D technológiákon át a mozgásérzékelőkig. Attrakcióink, játékaink online és offline egyaránt működtethetőek, így akár külső helyszínre is kitelepíthetőek. 2 dimenziós játék megoldásaink egyszerűbb logikai kvíz feladatok, míg 3 dimenziós játékainkkal akár egy-egy csata hangulatát is megidézhetjük. Mobilra fejlesztett lokációs megoldásaink GPS/cella információ (vagy QR, wifi, RFID) alapján küldenek adott tartalmat a látogató okostelefonjára, mely lehet szöveges, képi, hang és videóanyag is. A tevékenység vagy egy játék eredménye megosztható a közösségi oldalakon.
Kinect-re épülő játékaink interaktív, mozgásérzékelős, játékos alkalmazások. A rendszerünkben rejlő további lehetőségek: RFID/NFC/Beacon alapú audioguide, kiállítási statisztika, lokáció alapú ajánlások, Augmented Reality (pl. épületek, várak korhű bemutatása).

 

Mobil applikációk

Tegye a látogatók „kezébe” gyűjteményét vagy portálját, használja ki az okostelefonok nyújtotta lehetőségeket mobilwebes vagy natív alkalmazások, játékok formájában.

A mobilra optimalizált webes felületek, vagy saját natív applikációk plusz előnyöket nyújtanak a közgyűjtemények internetes megjelenésében, a közönséggel való kommunikációban és a bevonásban is. Hiszen bármilyen tartalom megosztható a látogató mobiljával (GPS alapon, QR kód, RFID, stb), aki így a saját eszközén olvashat további információkat egy tárgyról, nézhet meg egy videóanyagot, böngészhet az egyéb tartalmak között, vagy kipróbálhatja az intézmény mobilra fejlesztett játékait, melynek eredménye megosztható a közösségi oldalakon is – növelve ezzel a látogatottságot. A rendszerünkben rejlő további lehetőségek: RFID/NFC/Beacon alapú audioguide, kiállítási statisztika, lokáció alapú ajánlások, kiterjesztett valóság (pl. épületek, várak korhű bemutatása).

oldal elejére

NWS 2020

Posted on: szeptember 7th, 2020 by akovacstapai

A 2020-as Networkshop konferenciát a hagyományoktól eltérően a koronavírus helyzet miatt online formában tartották meg szeptember 2.-a és 4.-e között. A záró plenáris ülésen lényegre törően összefoglalták a konferencia tanulságait, jelen beszámoló is részben erre épül.


Nagy Miklós kiemelte, hogy példátlan a gyűlés történetében, hogy harmadszorra sikerült megrendezni: az áprilisi időpontot a vészhelyzet miatt el kellett halasztani, a kitűzött új, szeptember 8-i kezdési időpontot át kellett tenni szeptember 2-ára azzal a döntéssel együtt, hogy online kerül sor a konferencia megrendezésére. 

A szervezők az előkészítésre rendelkezésre álló harminc napban is egy színvonalas rendezvényt valósítottak meg, az online korlátok ellenére is. Összesen hat szekcióban folytak az előadások, amelyekből négy párhuzamos volt. A résztvevők regisztrációjánál felmerült néhány probléma, de a tapasztalatok szerint 80-90%-ban problémamentesen tudták használni a Teams keretrendszert a konferenciához való csatlakozásra. A rendezvény a legfájóbb hiánya volt természetesen a személyes jelenlét elmaradása, a szünetekben és a társasági programokon való személyes találkozás a kollégákkal, barátokkal. Kérdések feltevésére is kevesebb lehetőség volt az előadások után, bár általában a Networkshop feszes programja miatt egyébként sem szokott sok idő maradni erre, viszont pótolni szokta a személyes megkeresés. 

Az online forma ellenére is 304 résztvevővel és 102 előadással lett megtartva a konferencia, ezen kívül három tutoriál is helyt kapott a programban. 

A nyitó plenáris ülésen betekintést nyerhettünk már a múlt héten a nemzeti digitalizálási stratégiába, amelynek nyilvános bejelentése a napokban várható. Az első napon került megrendezésre négy mini-workshop: bővebben hallhattunk a közgyűjteményi digitalizálás állásáról és terveiről, a felsőoktatás és a köznevelés digitális transzformációjáról, a kutatási adatok és a nyílt tudomány tendenciáiról valamint a kutatók workshopján a fejlődő technológia új lehetőségeiről a geometriaoktatás és a műtéti eljárások területén. 

A közgyűjteményi témához kötődő előadásokat Dr. Kokas Károlyt váltva Bánki Zsolt foglalta össze, aki a tudásmegosztás szempontjából teljes értékűnek tartotta a konferenciát. Kiemelte továbbá a korszakváltás hatását a múzeumi és könyvtári szférában is: máshogy tekintünk a szakma kihívásaira, új válaszokat adunk azokra és a technológia-váltás elősegítésére igyekszünk biztosítani a szükséges feltételeket. Tapasztaljuk, hogy megváltoztak a használói szokások és elvárások is. Jellemző tendencia, hogy a technológiai fejlődést követve a passzívabb adatszolgáltatás helyett (mint a katalógus építése, metaadatolás) a jelentéssel bíró tudásszolgáltatás felé haladunk. A számítógépek számára is értelmezhető jelölőkkel való ellátás minőségi ugrást jelent ezen a területen, közeledik az adatok intelligens és kapcsolt szolgáltatásának a korszaka. 

A témákat tekintve a következők voltak a legfontosabbak: 

– új közgyűjteményi szolgáltatások: névterek, webaratás,

– két fejlesztés bemutatása a szemantikus struktúra megvalósítására: az OKP keretében készülő és a Monguz Kft. Qulto2 fejlesztése,

– mikorszervíz-fejlesztések: nyílt forráskódú világra is lehet már szolgáltatásokat építeni,

– a digitális bölcsészet fogalomkörének megjelenése – ezzel kapcsolatban erősödő tendencia várható a jövőben,

– a tudásközvetítés új paradigmája: kutatási adatok megosztása, kollaboratív munkamódszerek,

– a szemantikus szolgáltatásokhoz való alapra épülő új lehetőségek.

Új témaként jelent meg igen hangsúlyozottan a digitális oktatás. 

Fontos tanulsága az előadásoknak, hogy jelen állás szerint már megvan az a szellemi tőke, hogy új szolgáltatásokká váltsuk az összegyűjtött adatokat. Ennek megvalósításához pénz, illetve fenntartói támogatás is szükséges, remélhetőleg ezek a feltételek is adottak lesznek.

A másik moderátor, Pásztor Miklós a technikai- és infrastruktúra-központú előadásokat foglalta össze: az eddigi évekhez hasonlóan témák voltak a HPC, az adatátvitel és a BDM, a monitoring. Újként jelentek meg az IoT (Internet of Things), az MI (mesterséges intelligencia) és a FinTech. Megfigyelhető volt, hogy sokan reflektáltak a COVID-járványra: plusz feladatok jelentek meg miatta a hálózati és a biztonsági területeken. A technológiaibb előadásoknál is tapasztalták, hogy kevesebb lehetőség volt a vitára és a hozzászólásra, ez abból is adódott, hogy még nincs elég tapasztalata a szervezőknek az online térben való konferencia-rendezésben, ezen később valószínűleg lehet javítani. Viszont az előnye volt a virtuális termeknek, hogy könnyebb volt néhány kattintással átmenni az egyikből a másikba, a fizikai részvételhez képest nem zavarták az ajtónyitással a folyó előadást. 

A levezető elnök és a moderátorok is reményüket fejezték ki, hogy jövőre személyesen lesz lehetőség a konferencia megtartására. Ha így lesz, akkor áprilisra tervezik és a helyszín változatlanul a Pécsi Tudományegyetem lenne, ahová idén nem sikerült eljutni. 

A Monguz Kft. három munkatársa készült előadással az idei Networkshopra: Fülöp Endre Szemantikus katalogizálás mint digitális bölcsészet c. prezentációjában a hagyományos könyvtári katalógus-szemlélettel állította párhuzamba a szemantikus megoldásokat. Mátyás Melinda a digitális bölcsészet magyar szakirodalomban (link) való megjelenéséről adott összefoglalást a vizsgálati szempontok mentén, különös tekintettel a könyvtári szakirodalomra. Pancza János pedig ismertette a Qulto2 platform fejlesztését. 

Szerző: Mátyás Melinda

Előadások:
Prezentacja NWS-2020 Melinda Mátyás
Prezentacja NWS-2020 Fülöp Endre

Szelfi app

Posted on: június 8th, 2020 by akovacstapai
Screenshot_20200420-110732_Balatoni Mzeum Szelfi
Screenshot_20200420-110938_Balatoni Mzeum Szelfi
previous arrow
next arrow
Screenshot_20200420-110732_Balatoni Mzeum Szelfi
Screenshot_20200420-110938_Balatoni Mzeum Szelfi
previous arrow
next arrow
Shadow

A keszthelyi Balatoni Múzeum Néprajzi gyűjteményéhez kapcsolódó Szelfi app játékos eszközzel és egy korszerű technológia – arcfelismerő szoftver – integrálásával jött létre. A könnyen kezelhető és ingyenes applikáció a múzeum néprajzi látványtárát egészíti ki interaktív eszközzel. Segítségével a felhasználó az intézmény gyűjteményi darabjaiból választott fotókon szereplő személyek bőrébe bújhat, a szelfi virtuálisan korabeli népviseletbe öltözteti a felhasználót, így segítve játékos módon a beleélést. Az arccserét megörökítő saját képek lementhetők, megoszthatók másokkal.

Lélegeztetőgépen a turizmus, de gyógyítható!

Posted on: április 21st, 2020 by akovacstapai
sumeg1
sumeg7
sumeg6
sumeg3
sumeg4
egri-1
egri3
egri5
torokbalint2_500
törökbalint3_500
torokbalint6_500
torokbalint1_500
previous arrow
next arrow

Akció: Qulto virtuális turisztikai megoldások

Eljött az idő, hogy a koronavírus járvány okozta első sokk és azonnali kárenyhítés után megkezdődjön a turisztikai szolgáltatások újjáépítése és megújítása. Felértékelődött a digitalizáció szerepe az ágazatban, hiszen amikor látogatók nem érkezhetnek, a látnivalókat kell az otthonokba juttatni. Azok a desztinációk lesznek sikeresek a piac újranyitásának pillanatában, amelyek nem estek ki a köztudatból. Virtuális  turisztikai szolgáltatásaikkal olyan új attrakciókat tudnak kínálni, amivel magukra irányíthatják és fenntartják a figyelmet a legnehezebb időszakban is!

Nem könnyű megtalálni a vészhelyzet jó oldalát, de ha megpróbáljuk azt látjuk, hogy a helyi kulturális és turisztikai intézményekben, cégekben számos kreatív erőforrás szabadul fel. Ez az erőforrás most hadra fogható, hogy a helyi értékek és attrakciók digitális újragondolásában részt vegyen, melyhez kiemelt mértékben állami pénzügyi forrás is érkezik. Aki ezzel a lehetőséggel jól gazdálkodik az nyertesként hagyhatja maga mögött a válságot! 

A Monguz Kft. csapata több, mint 20 éve foglalkozik kulturális adatok digitalizációjával és digitalizált kulturális vagyon újrahasznosításával a turizmus és az oktatás területén. Az alábbiakban olyan mintaprojekteket mutatunk be, amelyek alapján, gyorsan, alacsony költséggel létrehozható az Önök digitális turisztikai szolgáltatása is. Büszkék vagyunk arra, hogy az alábbi megoldásokat is magába foglaló Qulto platform egyedülálló hazai szellemi termékként felvételt nyert a magyar nemzeti értékek és hungarikumok ágazati értéktárába1, az ipari és műszaki megoldások közé. Emiatt is ideális megoldás lehet az Önök számára. Szakértő csapatunk most ingyenes konzultációs lehetőséget is biztosít, kérem írja meg ötletét itt és felvesszük Önnel a kapcsolatot!

Városfoglaló játék

Kínáljon digitális játékot, mely akár otthonról is játszható, emellett települése gyalogos felfedezésére ösztönzi a látogatókat! Otthonról mind a helyiek mind a turisták szórakozását biztosítja. A kijárási korlátozás idején a helyiek számára élvezetesebbé teheti az egészségügyi kimozdulást, később a turistákkal ismerteti meg a várost játékosan, hiszen a városnéző sétát teszi egy még izgalmasabb élménnyé, azzal, hogy a település érdekes pontjain a mobiltelefonon megjelennek a szabadtéri látnivalókhoz kapcsolódó turisztikai és helytörténeti információk és tartalmak (archív képek, videófelvételek, stb.) A Városfoglalóban lehetőség van túrákat készíteni a települést felfedezni kívánók számára és elérhető egy csapatjáték is. A csapatjátékban a település térképét több részre osztjuk és az egyes területeket úgy lehet elfoglalni, ha a helyszínen megválaszoljuk a kvízkérdéseket. A játékba be lehet kapcsolni a helyi szolgáltatók kínálatát is.

A honlapunkon megismerheti a sümegi, debreceni és törökországi munkáinkat!

Virtuális séta

Vigye el a látogatás élményét a most otthon maradni kényszerülök képernyőjére! Bármilyen turisztikai desztináció legyen az kültéren, vagy beltéren bemutatható a virtuális séta alkalmazással, mely felkelti az igényt a személyes élményszerzésre! A digitális látvány összekapcsolható a helyi kulturális intézményekben található információkkal is. Például a virtuális látogató a főutcán sétálva bekukkanthat a városi múzeum épületébe és saját környezetükben nézheti meg a legérdekesebb kiállítási tárgyakat.

Referenciamunkánk az Egri vár történetét bemutató kiállítás virtuális változata.

Helytörténeti portál

Használja ki a lokálpatriotizmus erejét, szólítsa meg a térség lakóit, hogy az otthon töltött időben saját eszközeikkel – mobiltelefonnal, otthoni szkennerrel – digitalizálják a közösséghez tartozó emlékeket! Meséljenek el, írjanak le történeteket és osszák még mássokkal. Ehhez a munkához a Monguz Kft. helyismereti portált tud adni, melyben moderált közösségi adatgyűjtéshez szükséges funkciók rendelkezésre állnak. A portált össze lehet kötni a helyi közgyűjtemények adataival, illetve az ott dolgozók irányíthatják a kollektív emlékezet megőrzéséhez szükséges adatgyűjtési, ellenőrzési és szerkesztői munkálatokat.

Talán mondani sem kell, hogy egy tartalmas helytörténeti portál reklám erővel bír és helyi oktatás számára is hasznos adatbázis. Az itt gyűjtött tartalmak a Városfoglaló játékban is felhasználhatóak.

Referenciaként ismerje meg a Törökbálint Anno címet viselő munkánkat!

Digitális tárlatvezető alkalmazás

Legújabb kulturális turisztikai termékünk a digitális tárlatvezető alkalmazás, melyet a helyszínen (múzeum, tematikus park) bérelhető tableteken telepítünk. A digitális tárlatvezető alkalmazás lehetővé teszi, hogy különböző médiatartalmakkal, tematikus túrákkal egészüljön  ki a látogatás élménye. A tárlatvezető a legmodernebb technológiákat használja (automatikus lokalizáció, augmented reality, 3D) és a narratív kiegészítésen (szövegek, képek, AV tartalmak) túl, játékok és interaktív attrakciók tematikus elhelyezését is biztosítja. Kreatív szakértő csapatunk segít a tárlatvezető tartalmi, tematikai összeállításában is, hogy a fiatal generáció igényeinek is megfelelő, valóban interaktív élményt nyújtó alkalmazás jöjjön létre.

Referenciahelyek: Ezer Év Parkja – Mórahalom, Bistrita Museum Complex – Románia


1 Jogszabályi háttér: 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról

Egy sikeres bányamentés 1888-ból

Posted on: december 11th, 2019 by akovacstapai

dornyay1
dornyay_vidovege
dornyay_video
dornyay_email
dornyai_kviz3
dornyai_kviz2-1
dornyai_kviz2
dornyai_kviz
previous arrow
next arrow

 

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum kiállítóhelyeként működő Bányamúzeum új állandó tárlatán kapott helyet az Egy sikeres bányamentés 1888-ból című alkalmazásunk. A Nógrádi szénmedence bányamentés történetét és emlékeit feldolgozó kiállítás részeként megvalósult fejlesztés egy animációba ágyazott, a teljes, 56 órán át tartó mentést hitelesen feldolgozó kvízjáték. Az általunk fejlesztett alkalmazásnak köszönhetően a látogatók a történetmesélés és a kreatív tanulás eszközein keresztül ismerhetik meg az 1888-ban történt szerencsés kimenetelű bányabalesetet.

Bács-Kiskun hazavár!

Posted on: augusztus 11th, 2019 by akovacstapai
Kiskunmajsa_mobil_arculat
Kunszentmiklos_mobil_arculat
Tiszakecske_mobil_arculat
previous arrow
next arrow

A projekt célja a Bács-Kiskun hazavár! projekt keretein belül egy Android-os mobil alkalmazás készítése, amely a hazatelepülni vágyóknak bemutatja a projektben részt vevő konzorciumi településeiket, valamint azok szolgáltatásait és az ott megtalálható egyéb, vonzó lehetőségeket. A bevont konzorciumi települések: Kiskunmajsa, Kunszentmiklós, Tiszakécske és környéki települései. Az alkalmazáson belül megtalálható tartalmak: település leírása, hivatalok, egészségügy, oktatás, kultúra, látnivalók, szabadidő, közlekedés, munkalehetőség, ingatlanok és letelepedést ösztönző támogatások.

Sümegfoglaló

Posted on: május 10th, 2019 by akovacstapai
sumeg1
sumeg5
sumeg8
sumeg7
sumeg6
sumeg3
sumeg2
sumeg3
sumeg4
previous arrow
next arrow

A Sümegfoglaló alkalmazás célja Sümeg város nevezetességeinek, természeti és épített kultúrtörténeti értékeinek játékos bemutatása. A Ramassetter Ház és Látógatóközpont számára készült alkalmazáson keresztül könnyű és gyors hozzáférést biztosítunk a helytörténeti ismeretekhez, élményszerű befogadást kínálunk a helyi lakosoknak, diákoknak, tanároknak, a városba látogató turistáknak, a város iránt érdeklődőknek. A térkép alapú kvízjáték segíti a város nevezetességeinek megismerését, a játékkal népszerű eszközt biztosítunk a nem formális tanuláshoz, tanításhoz. 

Az egri vár története

Posted on: április 11th, 2019 by akovacstapai
egri5
egri3
egri2
egri1
egri4
sadaweb_eger_pano_0001_DJI_0537_1000x500
previous arrow
next arrow

Fejlesztésünkkel egy olyan webes platformra szánt virtuális sétát valósítunk meg, mely az egri Dobó István Vármúzeum termeit, illetve az ott bemutatott műtárgyakat ismerteti. A speciális fotótechnikai eljárással rögzített virtuális felületen az egyes műtárgyak kattinthatók lesznek, illetve a különböző terek is átjárhatók, a látogató igénye szerint bejárható az online tér. Az új  alkalmazásnak köszönhetően a kiállításban szereplő gyűjteményrészlet új formában meséli el a vár történetének érdekes részleteit. Megőrzi az utókornak a sokak által jól ismert és kedvelt, az egri vár történetét bemutató állandó kiállítást, melyet az épület felújítása miatt hamarosan lebontanak, így már nem lesz látogatható.

Alkalmazások érintőképernyős terminálokra

Posted on: március 23rd, 2019 by akovacstapai
pasztor1
pasztor8
pasztor7
pasztor6
pasztor5
pasztor4
pasztor3
previous arrow
next arrow

 

A Kiskunsági Nemzeti Park két helyszíne, a Természet Háza és a Bugaci Pásztormúzeum fejlesztési projektjében több interaktív állomás, érintőkijelzős kioszk tervezésén és kivitelezésén dolgoztunk. A terminálokra fejlesztett játékos alkalmazások ismeretterjesztő tartalmakat is megjelenítenek.  Az interaktív applikációk elsődleges célcsoportja a gyerekek, de felnőtteknek is sok érdekességgel szolgálnak a Nemzeti Park archívumára épülő  vizuális és szöveges tartalmak.

Állandó helytörténeti kiállítás nyílt az újjászületett kiszombori Rónay-kúriában

Posted on: március 22nd, 2019 by qulto-admin
2019.-marcius-15.-unnepseg-es-Ronaykuria-emeletenek-avatasa-13689
20190315_101119
20190315_102128
20190315_102951
2019.-marcius-15.-unnepseg-es-Ronaykuria-emeletenek-avatasa-13689
kiszombor_app_csaladfa_1
kiszombor_app_fomenu
kiszombor_app_galeria_1
previous arrow
next arrow

2019. március 15-én ünnepélyes átadóra került sor a Csongrád megyei Kiszomboron, ahol a helyi önkormányzat egy sikeres pályázatnak köszönhetően támogatást nyert a Rónay-kúria műemlék épületének felújítására és turisztikai funkciókkal való kibővítésére.

A fejlesztés keretein belül az épület tetőterében közel 250 m2 kiállítótér került kialakításra, ahol a Rónay család életét bemutató állandó kiállítással kíván az Önkormányzat emléket állítani a zombori birtokos családnak.

A frissel átadott térben a XX. század elejének hangulatát idéző enteriőr várja a látogatókat, ahol többek közt fénykép- és festménymásolatok, valamint használati tárgyak idézik meg a Rónay család történetét.

Cégünk érintőképernyős alkalmazás fejlesztésével járult hozzá az interaktív kiállítás megvalósításához. Az elkészült applikáció a Rónay család mellett Kiszombor település teljes történelmét is bemutatja: galéria, idővonal és részletes térkép segítségével a településen megtalálható helyileg védett épületeket, műemlékeket, emlékműveket is elérhetővé teszi az érdeklődők számára. Valamint QR kódok segítségével további információkat lehet találni a kiállított képekről.

Rónay-Kúria érintőképernyős terminál

Posted on: január 23rd, 2019 by akovacstapai
kiszombor_app_fomenu
kiszombor_app_csaladfa_1
kiszombor_app_galeria_1
kiszombor_app_idovonal_1
kiszombor_app_idovonal_2
kiszombor_app_terkep_2
ronay_kuria_500x1000-768x384
previous arrow
next arrow

 

Az attrakciók és játékok témakörén belül született fejlesztésünk a kiszombori Rónay család életét, családtagjait, illetve a település történelmileg fontos épületeit mutatja be a felújított Rónay-kúriában berendezett állandó kiállítás részeként.

Az érintőképernyős terminálokon futó applikáció a Rónay család mellett Kiszombor település teljes történelmét, a településen megtalálható helyileg védett épületeket, műemlékeket, emlékműveket is elérhetővé teszi az érdeklődők számára galéria, idővonal és nagyítható térkép formájában.  Emellett az épületben kiállított képekről QR kódok segítségével lehet információkat szerezni.

Törökbálint anno

Posted on: december 15th, 2017 by Papp Ildikó
torokbalin4_500
torokbalint1_500
torokbalint2_500
torokbalint5_500
torokbalint6_500
previous arrow
next arrow
torokbalin4_500
torokbalint1_500
torokbalint2_500
torokbalint5_500
torokbalint6_500
previous arrow
next arrow
Shadow

 

A magyar, angol és német nyelven elérhető virtuális helytörténeti gyűjtemény értékes információkkal szolgál Törökbálint múltja iránt érdeklődőknek, az elődeik emlékeit célzottan kereső családtagoknak és a téma elmélyült kutatóinak is. Idővel az adattartalmak mind teljesebb fordítása is elkészül, hogy a Törökbálintról Németországba kitelepített, illetve a világon szétszóródott egykori lakosok leszármazottai is ismereteket szerezhessenek őseik földjéről, életéről. A kezdeményezés példaértékű, mivel a helytörténeti gyűjteményt feldolgozó munkatársak önként, szabadidejükben végezték el ezt az óriási munkát. A több ezer fénykép, képeslap, kézirat, nyomtatvány, és használati tárgy mind-mind pontos leírásra és alapos feltárásra kerül, beleértve az egyes képeken látható személyek felsorolását, megnevezését. A projekt eredményeképpen a település teljes történetét felölelő személyi adatbázis készül, ahol rokonsági adatokkal kiegészítve, teljes családfákba rendezve lesznek jelen az egykori és ma élő lakosok – különféle adatokkal, fényképekkel, keresztlevéllel, anyakönyvi kivonattal, cikkekkel és egyéb dokumentumokkal.