Qulto Szakmai Nap 2024

Posted on: február 13th, 2024 by Papp Ildikó

 

Qulto Nap Fb Header 2024

2024-ben is megrendezésre kerül szakmai napunk, ahol – mint minden alkalommal – munkatársaink és meghívott előadók prezentációin keresztül vetünk fel és bontunk ki aktuális, ügyfeleink számára releváns témákat.

Az idei évben a tervezett program fókuszában az a napjainkban tapasztalható tendencia áll majd, mely egyre inkább a szolgáltatás és a felhasználóközpontú technológiák előtérbe kerülését mutatja. Manapság a fogyasztók több személyreszabhatóságot, kényelmi funkciót, választási lehetőséget várnak el – erre adott válaszként az intézmények igyekeznek gazdagítani a felhasználói szolgáltatási palettájukat. Meghívott előadóink saját példájukon keresztül mutatják be ezen szolgáltatások gyakorlati alkalmazását, az intézményi közösségépítés folyamatába való beillesztését.

Reagálva a fent említett trendre, a Qulto fókusza is kissé eltolódik a felhasználók, fogyasztók, illetve a számukra létrehozandó tartalmak és új típusú szolgáltatások felé, támogatva ezáltal a közgyűjteményeket a szolgáltatói munkájukban, így végsősoron javítva kapcsolatukat a felhasználóikkal, látogatóikkal.

Találkozzunk személyesen 2024. március 6-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Báltermében!

A személyes részvétel mellett lehetőség lesz online is követni a programban 10:00-12:30-ig jelzett szakmai előadásokat a könyvtár YouTube csatornáján. Részvételükre számítunk ilyen formában is!

Nagy örömünkre – és nem kis meglepetésünkre – egy hét alatt elértük a tervezett maximum résztvevőszámot, így személyes részvételre a ❗️regisztrációs űrlapunk már nem fogad több jelentkezést❗️.

Várunk minden kedves érdeklődőt!

Qulto csapat

 

Program

 

09:30 – 10:00 Regisztráció, kávé

10:00 – 11:05  I. szekció

10:00 – 10:20 Megnyitó

Megnyitó és program bemutatása

Évértékelő előadás  (Czoboly Miklós, CEO, Qulto)

10:20 – 10:35 Focus shift – előtérben a felhasználók és az őket kiszolgáló technikai megoldások (Pancza János, portfólió menedzser, Qulto)

10:35 – 10:50  “Oly távol vagy tőlem, és mégis közel”- a nemzeti értékpiramis országos rendszere (Pancza János, portfólió menedzser, Qulto)

10:50- 11:05 Pályázati lehetőségek (Tóth Zsuzsa, Avantázs Kft.)

Rövid szünet

11:20 – 12:30 II. szekció

11:20 – 11:40 Könyvtár az élő, élhető, okos és fenntartható Budapestért (Kovácsné Koreny Ágnes, főigazgató, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

11:40 – 12:00 Közönség sztárszerepben – a Magyar Menyasszony projekt (Dr. Simonovics Ildikó, divattörténész, muzeológus, Magyar Nemzeti Múzeum)

12:00 – 12:20 A Pécsi Tudományegyetem történeti topográfiája a Városfoglaló alkalmazásban (Méreg Martin, könyvtáros, Pécsi Tudományegyetem)

12:20 – 12:30 Kérdések

12:30 – 13:15 Szendvicsebéd

Tombola (szelvény a résztvevői csomagban)

13:15 – 14:30 Workshopok és attrakciós kiállítás

Workshop asztalok témái

Attrakciós kiállítás

A programváltozás jogát fenntartjuk! 

Legújabb múzeumi fejlesztéseink – webinárium

Posted on: november 22nd, 2023 by Papp Ildikó

Várunk minden kedves érdeklődőt

‘Már csak ez hiányzott! Legújabb múzeumi fejlesztéseink’

című,  2023. december 5-én megrendezésre kerülő webináriumunkra. A bemutatón való részvétel ingyenes, regisztrálni az itt elérhető űrlapon keresztül van lehetőség. A regisztráció határideje: december 4. 12:00

Regisztráció

Program:

10:00 – 10:10 Bevezetés – Pancza János, portfólió menedzser

10:10 – 10:50 Qulto Museum új funkciók – Simon András, közgyűjteményi szakértő

10:10 – 10:30 Leltári tétel import
Régóta várt fejlesztés, aminek segítségével a múzeumi munkatársak az excelben készített leltárkönyveket ügyfélszolgálatunk segítsége nélkül is be tudják tölteni a HunTékába. Testközelből mutatjuk be a folyamatot.

10:30 – 10:50 Csoportos rekordmódosítás
A funkció nyújtotta lehetőségek rövid bemutatása. Milyen rekordok mely adatmezőit, milyen feltételekkel és hogyan lehet módosítani?

10:50 – 11:20 Egy kiállítás digitális verziói – projektbemutató

A Thúry György Múzeum ‘Minél cifrább, annál szebb’ c. kiállításának digitális átiratai Qulto Attract termékekkel. – Gyanó Szilvia, Thúry György Múzeum, néprajzos-főmuzeológus és Brada Hedvig, ügyfélmenedzser

Mutassa be méltóképpen 1956 eseményeit

Posted on: október 12th, 2023 by akovacstapai

slider

Nemzeti ünnepünk közeledtének alkalmából múzeumok és könyvtárak számára most kedvezményes áron kínáljuk az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek bemutatására alkalmas helytörténeti alkalmazásainkat

A hazai könyvtárak és múzeumok gazdag tárházai a magyar történelem kiemelkedő eseményéről szóló ismereteknek, adatoknak, tárgyi emlékeknek. Napjainkban ezek nyilvántartása mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kap egyedi és izgalmas megjelenítésük is. Attrakciós megoldásainkat ajánljuk, melyek turisztikai és oktatási célú interaktív szolgáltatások kialakítására egyaránt alkalmasak.

Qulto Attract katalógus

0 Ft bevezetési díjért 2023. november 4-ig történő megrendelés esetén

táblázat

Városfoglaló
Tegye zsebre a várost! – Mobilra optimalizált webes alkalmazás helyismereti sétákhoz, kulturális túrákhoz.

Storytelling
Digitális történetmesélés -Több irányból végigjárható történetek létrehozása digitális formában.

Q360
Virtuális séta valós terekben – Virtuális, 360 fokos bemutatótermek létrehozását, kiállítások archiválását elősegítő platform.

Education
Tanulás másképp – Igényes és hiteles digitális oktatási anyagok készítése gyűjteményi tartalmak felhasználásával.

 

Érdeklődök

Bízunk benne, hogy javaslatunk felkeltette érdeklődését, és szívesen veszi fontolóra termékeinket intézménye szolgáltatásainak színesítésében.

Ha szeretne élni a fenti kedvezménnyel vagy további kérdése merülne fel, vegye fel velünk a kapcsolatot a sales@qulto.eu címen.

Vándorgyűlés 2023

Posted on: augusztus 8th, 2023 by Papp Ildikó

A Qulto – Monguz csapata idén is csatlakozott a Magyar Könyvtárosok Egyesületének immár 54-ik alkalommal megrendezésre kerülő Vándorgyűléséhez. Bronz fokozatú támogatóként 15 nm-es kiállítói standdal vártuk július 13-14-én Tatabányán a könyvtárak 📚 , múzeumok 🏺 és levéltárak 📜 gyűjteményeiben őrzött kulturális kincsek kreatív, és a látogatók számára vonzó ‘újra’ felhasználási módjait bemutató fejlesztéseink iránt érdeklődőket.

Qulto standunkon örömmel tapasztaltuk a nagy érdeklődést termékeink iránt, amik reméljük, hogy inspirációt ✨ adtak a könyvtáros kollégáknak a mindennapi munkájukhoz. Mi mindenképpen merítettünk ötleteket a veletek való beszélgetésekből!

Idén először – és a tapasztalatok alapján nem utoljára – készültünk játékkal a résztvevőknek. Ezúton is gratulálunk a boldog plüss mongúz tulajdonosoknak! 🥳

VGY_2023_01
VGY_2023_02
VGY_2023_03
VGY_2023_04
VGY_2023_05
VGY_2023_06
VGY_2023_07
VGY_2023_08
VGY_2023_09
VGY_2023_01
VGY_2023_02
VGY_2023_03
VGY_2023_04
VGY_2023_05
VGY_2023_06
VGY_2023_07
VGY_2023_08
VGY_2023_09
previous arrow
next arrow
VGY_2023_01
VGY_2023_02
VGY_2023_03
VGY_2023_04
VGY_2023_05
VGY_2023_06
VGY_2023_07
VGY_2023_08
VGY_2023_09
previous arrow
next arrow
Shadow

Munkatársaink több szakmai előadással és partnerekkel közös, sikeres projektekről szóló beszámolóval járultak hozzá a szekcióülések programjához:

Új együttműködés a könyves ökoszisztémában: igényvezérelt beszerzés – A Bibliográfiai szekcióban helyet kapott előadásban Czoboly Miklós kollégánk a debreceni  Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársával, Simon Zsuzsannával közösen egy, a könyvtárban bevezetett új, innovatív szolgáltatást mutatott be a hallgatóságnak, mellyel a könyvtár lehetőséget biztosít az olvasóknak a könyvtári katalógusban beszerzési igények közvetlen jelzésére. Az így kért könyvek néhány napon belül, az igényt bejelentő olvasó számára félretéve, rendelkezésre állnak a könyvtárban. Az előadásban szó esett a szolgáltatás informatikai hátteréről, a megoldás nehézségeiről, valamint az ökoszisztémában rejlő további lehetőségekről.

Innovatív fejlesztések az olvasók érdekében – A Vándorgyűlés Olvasószolgálati szekciójának témakörébe illő másik beszámolónkat Kecskeméti Gergely kollégánk Kovács-Sós Anitával – szintén a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár képviseletében – együtt tartotta meg. Az előadásban bemutatásra került, hogyan támogatják az elmúlt időszakban elkészült fejlesztések a helytörténeti adatbázissal kapcsolatos munkákat: szó volt a könyvtárosok életét megkönnyítő webes katalogizáló felületről, digitalizási eszközrendszerről és az egységes adatbázisrendszer kialakítása közbeni kihívásokról, jó gyakorlatokról. Szóba került a Méliusz Juhász Péter Könyvtár személyre szabott ajánlója (hogyan kaphat az olvasó számára releváns találatokat), illetve annak kapcsán az olvasók egyszeri bejelentkezési (SSO) lehetősége is. Az előadók bemutatták, hogyan tudnak az olvasók egy katalógusban indított kereséstől könyvtárosi segítség nélkül eljutni a vágyott műhöz.

LiteraTúra: közösségi tartalmak a „hátizsákban” – Szponzori előadásunk a rendezvény Helytörténeti szekciójában hangzott el Pancza János és Fülöp Endre munkatársainktól. A Qulto termékportfólió kulturális turizmushoz kapcsolódó elemei közül mutatták be a LiteraTúrát és a Városfoglalót. A LiteraTúra mobilapplikáció magyar regények emlékezetes jeleneteinek helyszínére kalauzolja el felhasználóit. Célja kettős: új helyeken járva a közelben található irodalmi vonatkozású helyekre – és ezeken keresztül: értékes irodalmi alkotásokra – hívja fel a figyelmet. Másrészt utazáshoz, hétvégi kirándulás vagy séta tervezéséhez prospektusokban, turisztikai ajánlókban nem szereplő, új, érdekes célpontokat kínál minden irodalom iránt érdeklődő felhasználónak. A Városfoglaló egy általános, könnyen használható és üzemeltethető web böngészőben készült keretrendszer, mellyel mobiltelefonra optimalizált túrák, séták, vetélkedők hozhatók létre a beltéri QR kódos audió guide-től kezdve a kültéri városfelfedező sétákig. A keretrendszer rugalmasságának köszönhetően a felhasználó fantáziája szabja meg a határokat legyen a cél egy múzeumi kincskereső játék, vagy egy szabadtéri iskolai osztályok közötti március 15-ei vetélkedő.

Networkshop 2023

Posted on: április 27th, 2023 by Papp Ildikó

„Új technológiákkal, új tartalmakkal a jövő digitális transzformációja felé.”

Idén 32. alkalommal került megrendezésre 2023. április 12–14. között Veszprémben a felsőoktatás, a köznevelés, a kutatás és a közgyűjtemények legrangosabb hazai számítógép-hálózati és alkalmazási informatikai konferenciája, a NETWORKSHOP.

Cégünk a Networkshop támogatóinak egyikeként összesen 11 fővel vett részt a szakmai rendezvényen. Kollégáink – a tartalmas előadás szekciókon való aktív részvétel mellett – szakmai prezentációkkal is hozzájárultak a programhoz. Deák Gábor fejlesztési részleg vezető és Mátyás Melinda közgyűjteményi szakértő az eCard alkalmazás fejlesztését mutatták be a poszter szekcióban. A poszter ismertetése mellett tartalmas beszélgetés alakult ki a résztvevőkkel többek között a könyvtári szabványosításról, az eCard-ban használt technológiákról és a könyvajánlók készítésének lehetőségeiről is.

Simon András ügyfélmenedzser a III.07 Born Digital tartalmak közgyűjteményi kezelése c. szekcióban „Hová írhatom a leltári számot? Digitálisan keletkezett dokumentumok gyűjteménykezelési gyakorlata.” címmel tartott előadást, amelyben az átalakuló könyvtári és múzeumi gyakorlat időszerű kérdéseit vette sorra. Jelenleg a könyvtári és múzeumi dokumentumok jelentős része már digitálisan keletkezik, és az állomány egyéb részét is nagy erőkkel digitalizálják az összes emlékezetintézményben. Ezen objektumok tárolása, őrzése és szolgáltatása egy sor olyan kérdést vet fel, melyekre az emlékezetintézmények az elmúlt három évszázadban bevált megoldásai helyett, illetve mellé újabb őrzési és szolgáltatási stratégiákat kell kidolgozni.

Networkshop_2023_ecard
Networkshop_2023_01
Networkshop_2023_02
Networkshop_2023_041
Networkshop_2023_03
Networkshop_2023_ecard
Networkshop_2023_01
Networkshop_2023_02
Networkshop_2023_041
Networkshop_2023_03
previous arrow
next arrow
Networkshop_2023_ecard
Networkshop_2023_01
Networkshop_2023_02
Networkshop_2023_041
Networkshop_2023_03
previous arrow
next arrow
Shadow

Felelős Foglalkoztató Minősítés

Posted on: április 18th, 2023 by Papp Ildikó

Nagy örömünkre szolgál, hogy az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ezüst fokozatú minősítésben részesítette cégünket, mint Felelős Foglalkoztatót. Az elbírálás során az olyan kiemelten jó gyakorlatokkal rendelkező vállalatokat, cégeket ismerték el ilyen formában, melyek célkitűzései a munkavállalók jóllétét szolgálják.

Mi, a Qulto csapatban egymásra figyelve, együtt és nem egymás mellett dolgozunk. Ez a kulcs. Széleskörű termékportfóliónkkal, HR-központú működésünkkel elértük, hogy a Qulto brand a sokrétű tudás és a szerethető cég védjegyévé vált mind a csapat, mind a kívülállók szemében. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lettünk annak a 16 céget számláló körnek a Dél-Alföldi régióban, akik az elbírálás alapján kiemelten fontos területként kezelik munkavállalóik jóllétét, és ezért a gyakorlatban is aktívan tesznek.

Április 14-én személyesen is átvehettük az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. képviseletében Ökrös Zsuzsannától az ezüst fokozatú felelős foglalkoztató minősítést igazoló oklevelünket.

felelos_foglalkoztato_2
felelos_foglalkoztato_3
felelos_foglalkoztato_1
felelos_foglalkoztato_2
felelos_foglalkoztato_3
felelos_foglalkoztato_1
previous arrow
next arrow
felelos_foglalkoztato_2
felelos_foglalkoztato_3
felelos_foglalkoztato_1
previous arrow
next arrow
Shadow

Az OFA minősítési folyamatán keresztül – ahol többek között a csapatépítésre, az egészségmegőrzésre és az ideális munkahelyi környezet biztosítására irányuló jógyakorlatainkat mutattuk be – gyakorlatilag segítséget kaptunk ahhoz, hogy lássuk egy „harmadik szem” által, hogy miben vagyunk erősek és hol van még fejlődési lehetőségünk. 🎯 Köszönjük!

A következő két évben büszkén viseljük a ‘Felelős foglalkoztató vagyok’ minősítést! És nem állunk meg, bőven van még tervünk a jövőre nézve.

Szakmai Napunk számokban és képekben

Posted on: március 14th, 2023 by Papp Ildikó

Várakozáson felül zártuk az idei rendezvényünket, mely mind a személyes tapasztalatok, mind a résztvevőktől kapott visszajelzések alapján remekül sikerült. A szakmai programoknak is nagy sikere volt, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár pedig csodálatos környezetet biztosított az eseményhez – ilyen helyszínen felemelő volt találkozni, beszélgetni kollégákkal.

Találkozzunk jövőre is személyesen!

2023-as szakmai napunk számokban

2023-as szakmai napunk képekben

Qulto_Nap_2023_01
Qulto_Nap_2023_02
Qulto_Nap_2023_03
Qulto_Nap_2023_04
Qulto_Nap_2023_05
Qulto_Nap_2023_06
Qulto_Nap_2023_07
Qulto_Nap_2023_08
Qulto_Nap_2023_09
Qulto_Nap_2023_10
Qulto_Nap_2023_11
Qulto_Nap_2023_12
Qulto_Nap_2023_13
Qulto_Nap_2023_14
Qulto_Nap_2023_15
Qulto_Nap_2023_01
Qulto_Nap_2023_02
Qulto_Nap_2023_03
Qulto_Nap_2023_04
Qulto_Nap_2023_05
Qulto_Nap_2023_06
Qulto_Nap_2023_07
Qulto_Nap_2023_08
Qulto_Nap_2023_09
Qulto_Nap_2023_10
Qulto_Nap_2023_11
Qulto_Nap_2023_12
Qulto_Nap_2023_13
Qulto_Nap_2023_14
Qulto_Nap_2023_15
previous arrow
next arrow
Qulto_Nap_2023_01
Qulto_Nap_2023_02
Qulto_Nap_2023_03
Qulto_Nap_2023_04
Qulto_Nap_2023_05
Qulto_Nap_2023_06
Qulto_Nap_2023_07
Qulto_Nap_2023_08
Qulto_Nap_2023_09
Qulto_Nap_2023_10
Qulto_Nap_2023_11
Qulto_Nap_2023_12
Qulto_Nap_2023_13
Qulto_Nap_2023_14
Qulto_Nap_2023_15
previous arrow
next arrow
Shadow

Qulto Szakmai Nap 2023

Posted on: február 2nd, 2023 by Papp Ildikó

 

Qulto_Nap_2023_cikkbe

2023-ban jelenléti szakmai nap keretein belül van lehetőségünk bemutatni az elmúlt év kihívásaira reflektáló megoldásainkat, fejlesztéseinket. Találkozzunk személyesen 2023. március 8-án a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Báltermében!

A személyes részvétel mellett lehetőség lesz online is követni a programban 10:00-12:30-ig jelzett szakmai előadásokat a könyvtár YouTube csatornáján. Részvételükre számítunk ilyen formában is!

Nagy örömünkre – és nem kis meglepetésünkre – pár nap alatt elértük a tervezett maximum résztvevőszámot, így személyes részvételre a ❗️regisztrációs űrlapunk már nem fogad több jelentkezést❗️.

Várunk minden kedves érdeklődőt!

Qulto csapat

Program

(letölthető pdf)

 
09:30 – 10:00 Regisztráció, kávé
10:00 – 10:15 Megnyitó

Megnyitó és program bemutatása

Évértékelő előadás  (Czoboly Miklós, CEO, Qulto)

10:15 – 11:15 I. szekció

10:15 – 10:30 Qulto és OS felhőszolgáltatás, Qulto megoldások az energiaválság idejére (Czoboly Miklós, CEO)

10:30 – 10:45  Új Qulto2 múzeumi fejlesztések – mobil és webes technológiára épülő új komponensek (Pancza János, portfólió menedzser)

10:45 – 11:00 Digitize – intézményi felhasználás (Pancza János, portfólió menedzser)

11:00 – 11:15 Kutatási infrastruktúra – egyetemi RRF fejlesztések (Németh Rita, kiemelt ügyfélmenedzser)

11:20 – 12:30 II. szekció

11:20 – 11:40 Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár előadása – Elektronikus katalógus a közkönyvtárakban (Balázs László, osztályvezető)

11:40 – 12:00 „Rendelését fogadtuk” – DDA a Méliuszban (Dr. Kovács Béla Lóránt, igazgató)

12:00 – 12:15 „Könyves” ökoszisztéma a válság ellen, könyvtárak és könyvkereskedelem szimbiózisa (Németh Rita, kiemelt ügyfélmenedzser)

12:15 – 12:30 Kérdések

12:30 – 13:00 Kávészünet, szendvicsebéd
13:00 – 14:30 Workshopok és attrakciós kiállítás

Workshop asztalok témái

Attrakciós kiállítás – a tartalomszolgáltatás jövője

Qulto Attract termékek

A programváltozás jogát fenntartjuk! 

Qulto KI az NKFIH oldalán

Posted on: január 21st, 2023 by Papp Ildikó

A Qulto Kutatási Infrastruktúra felkerült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján a legkiválóbb magyar kutatási insfrastruktúrákat jelölő térképre.

Qulto_RI_hir

A Qulto Kutatási Infrastruktúra (Qulto RI) egy elosztott és virtuális, domainfüggetlen kutatási infrastruktúra, amely alapvető támogatást nyújt a magyarországi felsőoktatási és kutatási tartalmak digitalizálásához, tárolásához, rendszerezéséhez, visszakereséséhez, közzétételéhez, újrafelhasználásához, valamint a releváns források és plágiumok kereséséhez.

A Qulto RI fő pillérei a következők
🗸 Digitalizálás
🗸 Felfedezés
🗸 SimilR
🗸 Repo

Szeretne további betekintést nyerni a Qulto és az ELTE DH-LAB együttműködésébe, valamint az összekapcsolt infrastruktúrák által kínált szolgáltatásokba? Részletekért kattintson!

Sorsoltunk

Posted on: november 18th, 2022 by Papp Ildikó

Köszönjük a plüsseink színére leadott szavazatokat.

Összesítettünk, az eredmény: ezúttal SZÜRKE – PINK színpárosításban fognak megszületni a mongúz sorozat következő tagjai. A voksukat leadók közül pedig, akik személyre szabott hímzéssel ellátott kabalát nyertek:

⭐️ Fazekas Andrea
⭐️ Berger-Kéry Orsolya
⭐️ Nemes Réka

A szerencsés nyertesekkel hamarosan felvesszük e-mailben a kapcsolatot! Gratulálunk 🙂

 

 

Mongúz plüssök – érkezik az új széria!

Posted on: november 3rd, 2022 by Papp Ildikó

Két év után újra visszatérnek a sokak által kedvelt, a cégünk arculatát igencsak meghatározó kabaláink, a plüss mongúzok. 2022-ben végre újra lehetőségünk nyílik a gyártás megkezdésére, hogy a jövő évre tervezett szakmai eseményeinken már ők is emelhessék a rendezvények fényét

monguz_pluss_szeria

A korábbi években megszokott játék keretein belül szeretnénk tovább bővíteni a plüss sorozatunk színskáláját 🎨 . A döntésben idén is ügyfeleink segítségét kérjük – alkossuk meg együtt a következő Qulto kabalát!

Szavazásra fel! Megéri azt a pár kattintást, mert a voksukat leadók közül 3 főt sorsolunk ki, akik nyereménye egy-egy tetszőleges névvel ellátott plüssállat lesz az új szériából! Szavazásra az 👉 itt elérhető űrlap segítségével van lehetőség.

A szavazás időtartama: ⏰ 2022. november 3. (csütörtök) – 2022. november 11. (péntek) 12:00 ⏰
Eredményhirdetés és a kisorsolt nyertesek nevének közzététele: ⏰2022. november 18. (péntek)⏰ Az eredményt és nyertesek nevét weboldalunkon, illetve Facebook és LinkedIn oldalainkon tesszük majd közzé.

Energiatakarékossági megoldások ügyfeleink számára

Posted on: október 24th, 2022 by Papp Ildikó

Még alig vagyunk túl a pandémia okozta válságon, és az energiaárak elszabadulása miatt máris új veszélyekkel kell szembenézni, új kihívásokkal, nehézségekkel kell megbirkózni. Intézmények bezárása, a hőmérséklet korlátozása és az energiahasználat drasztikus csökkentése mind-mind a színvonalas szolgáltatás fenntartását teszi még nehezebbé számos területen. Mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban sorra születnek a témában a kulturális intézmények számára készült ajánlások és tájékoztató jellegű adatgyűjtések.

Szeretnénk a saját eszközeinkkel támogatni ügyfeleinket ebben a küzdelemben,

ezért összegyűjtöttük, hogy milyen segítséget tudunk nyújtani a közgyűjteményeknek az energiaválság hatásainak csökkentése érdekében.

 

☁️ Felhőszolgáltatás ☁️

Az adott helyzetben különösen megfontolandónak és észszerű döntésnek tartjuk az informatikai rendszer felhőbe költöztetését. Míg korábban “csak” az üzemeltetési és beruházási költségek, valamint a hozzáférési- és adatbiztonság szempontjai miatt volt érdemes meghozni ezt a döntést, most több új szempont is ebbe az irányba mutat.

A korábbi olcsó energiaárak mellett a szerverek és a szerverekhez kapcsolódó járulékos berendezések, mint a háttértárak, a szünetmentes áramforrás, a hűtés energia fogyasztása nem jelentett komoly tételt, mostanra ez gyökeresen megváltozott. Egy megyei könyvtár 2-3 szerverrel és az egyéb szükséges kiegészítőkkel 1-1,5 kW energiát is elhasznál a szerverek üzemeltetésére, aminek havi díja akár a 100 – 150 eFt-ot is elérheti. Kisebb intézmények esetében is nyugodtan lehet 20-30 eFt-os havi energiadíjjal számolni. Ez már most olyan nagyságrend, ami összemérhető a felhőszolgáltatás többletköltségével. Ha ehhez még hozzávesszük a beruházási és üzemeltetési költségeket, akkor végképp egyértelmű, hogy melyik éri meg jobban.

A felhőszolgáltatás nem csak pénzügyi szempontból előnyös:

Emellett továbbra is érvényesek azok az érvek, amelyek a felhő mellett szólnak, és amelyek korábban is ismertek voltak:

 

Megoldásaink, amivel segíteni tudjuk az intézményeket

A hőmérséklet és a nyitvatartási idő korlátozásával ismét felértékelődnek az online szolgáltatások, amelyeket személyes jelenlét nélkül, vagy korlátozott idejű bent tartozkodás mellett is igénybe lehet venni.

💡 Könyvtárak esetében értelemszerűen adódik az online beiratkozás/hosszabbítás, előjegyzés, kikérés funkciók fontossága, amit az integrált rendszereink illetve az eCard mobil alkalmazás biztosítanak.

💡 A Qulto Digital csoportba tartozó komponenseink, szoftvereink számos lehetőséget biztosítanak a digitális tartalmak szolgáltatására a digitális tartalom létrehozásától kezdve egészen a hozzáférés alapú szolgáltatásig, kölcsönzésig. A közgyűjteményi rendszereink média vagy ekönyvtár moduljai, a Digitize digitalizálási keretrendszer, Repozitórium, az ePublisher ekönyv kölcsönzési modul, integrálva a discovery OPAC felülettel lehetőséget teremt arra, hogy minden intézmény a saját folyamataihoz, jellemzőihez igazított digitális tartalomszolgáltatással várhassa olvasóit.

💡 Amikor a nagy hidegben a könyvtárban tartózkodás az olvasóknak csak korlátozottan megoldott, akkor megoldás lehet a kölcsönzési helyek kiszervezése külső, fűtött helyszínekre, például plázába. Erre a kikérés funkció megfelelő konfigurálása alkalmas megoldás.

💡 Múzeumok, kiállítások esetében a bezárás vagy korlátozott nyitvatartás idejére (is) megoldást nyújthat a virtuális kiállítások rendezése. Erre jó megoldás a Q360 alkalmazás, amivel egyszerűen lehet archiválni, digitalizálni a valós térben készült kiállításokat.

💡 A korlátozások várhatóan hátrányosan érintik a közgyűjteményekbe szervezett programokat is. Attrakciós megoldásaink segítenek a tudás és információk átadásában digitális eszközökkel a virtuális térben. A kieső múzeumpedagógiai foglalkozások helyett az Education programmal lehet oktatási csomagok keretében átadni az ismereteket. A tárlatvezetések, előadások helyét a Storytelling, a Városfoglaló és a Q360 alkalmazások tölthetik be, amelyekkel az intézmények végtelen mennyiségben tudnak ismeretet átadni, virtuális vagy valós sétát és kiállítást elkészíteni egyszerű módon, fejlesztők bevonása nélkül.

💡 Beruházás igényes, de az olvasók által nagyon kedvelt és hasznos megoldás a 24 órában működő és elérhető “csomag automaták” használata. A SmartFreq Kft. által forgalmazott magyar gyártású Locker könyvautomata informatikai rendszere össze van kötve a Qulto szoftverekkel, segítve a könyvtáros munkáját és felületet biztosítva az olvasóknak. A Locker segítségével a könyvtári szolgáltatás egész nap elérhető akkor is, amikor a hideg miatt a könyvtárosok csak korlátozott ideig tartozkodnak az intézményben.

💡 A könyvkereskedelmi kínálatot az intézmény OPAC-jában megjelenítve egyúttal lehetőséget adva az olvasóknak, hogy a számukra érdekes könyveket beszerzésre javasolják, a drasztikusan csökkenő reál-értékű beszerzési keretet költhetjük el hatékonyabban.

💡 Hamarosan elkészül az a fejlesztés is, amely lehetővé teszi az olvasók számára az eCard mobil alkalmazásból tartozásuk befizetését. Ez egy igazán hasznos online szolgáltatás különösen a kényszerű zárva tartás idejére.

Bármilyen, a fenti szolgáltatásokkal, megoldásokkal kapcsolatos kérdés esetén munkatársaink örömmel állnak rendelkezésükre a sales@qulto.eu e-mail címen. Reméljük, hogy fejlesztési tapasztalatainkkal, termékeinkkel legalább részben hozzá tudunk járulni az érintett intézmények költséghatékonyabb működéséhez!

Budapest első 7/24-es könyvkölcsönző automatájának átadása

Posted on: október 6th, 2022 by Papp Ildikó

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) fejlesztésének legújabb eredményeként 2022. szeptember 12-én, hétfőn 11 órakor Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára ünnepélyes keretek között átadta az OSZK által fenntartott Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) könyvkiadó és -visszavevő automatáját. Az eszköz a könyvtár nyitvatartási idejében is lehetővé teszi a gyors önkiszolgálást, de igazi előnye az épület nyitvatartásától független kölcsönzési szolgáltatás megvalósítása: Budapesten elsőként a hét minden napján 24 órában igénybe vehetik az olvasók.

Az OSZK folyamatos megújulásának egyik fontos állomásához ért: nemcsak központi épületének belső tereit modernizálja, hanem a saját és a kötelékében működő könyvtári szervezetek szolgáltatásait is bővíti, megújítja.

A nemzeti könyvtár mindig is nagy hangsúlyt fektetett a nemzetiségek szolgálatára, az OIK által ez a vállalása kiteljesedett. Egyik legfiatalabb országos szakkönyvtárunk ugyanis a magyarországi nemzetiségi információ- és dokumentumellátás koordinátora. Közösségi térként többször szervez kifejezetten a nemzetiségek számára rendezvényeket, workshopokat, könyvbemutatókat. Eredeti nyelvű világirodalmi, nyelvészeti és zenei gyűjteménye ezek megvalósításához ideális alapot nyújt.

A mai napon átadott automata elősegíti a nyitvatartási időn kívüli szolgáltatást az olvasók számára. A szerkezet alkalmas a könyvtár olvasói által előrendelt könyvek, egyéb dokumentumok kiadására és visszavételére. Az automata az épület bejáratánál kapott helyet; a könyvtár zárása után a külső ajtó az olvasójegy segítségével nyitható, hasonlóan a pénzkiadó automaták helyiségeihez. Az automatába bekészített könyv szintén az olvasójeggyel és egy PIN-kóddal vagy a félretételi kérés során kapott egyszeri kóddal vehető át. A kódok beolvasása, illetve megadása után a könyv szekrénye kinyílik, míg a visszahozott könyv egy üres szekrénybe tehető. A folyamat hasonló a csomagküldő automaták működéséhez. A plasztikkártya formátumú olvasójegy helyett használható a mobiltelefonos applikációban található virtuális olvasójegy is. A gép magyar fejlesztés terméke – a SmartFreq Kft. tizenegyedik könyvautomatája ezúttal a Monguz Információtechnológiai Kft. Qulto platformjával működik együtt. Qulto eCard elektronikus olvasójeggyel is használható!

onmukodo_automata_oszk_6
onmukodo_automata_oszk_5
onmukodo_automata_oszk_2
onmukodo_automata_oszk_4
onmukodo_automata_magyar_nemzet_1
onmukodo_automata_oszk_3
onmukodo_automata_oszk_6
onmukodo_automata_oszk_5
onmukodo_automata_oszk_2
onmukodo_automata_oszk_4
onmukodo_automata_magyar_nemzet_1
onmukodo_automata_oszk_3
previous arrow
next arrow
onmukodo_automata_oszk_6
onmukodo_automata_oszk_5
onmukodo_automata_oszk_2
onmukodo_automata_oszk_4
onmukodo_automata_magyar_nemzet_1
onmukodo_automata_oszk_3
previous arrow
next arrow
Shadow

Az ünnepélyes átadáson a megjelenteket Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy ezek a kömyvkölcsönző szerkezetek nem ismeretlenek hazánk városaiban, és a jelenleg ismert adatok alapján ezrek élnek a lehetőséggel, hiszen ez az egyik leginkább olvasóbarát szolgáltatás a könyvtárak részéről.

Balogh-Madár Emese alpolgármester asszony az V. kerület képviseletében szólt a vendégekhez. Kiemelte, hogy a könyvkölcsönző automata kiváló példa arra, hogy a könyv és az olvasás mindig tud alkalmazkodni az aktuális kor elvárásaihoz.

Az automatát Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára adta át. Az államtitkár köszönetét fejezte ki a hazai könyvtáros szakmának, hiszen kellő kreativitással oldotta meg a pandémia okozta problémákat; valamint az Országos Széchényi Könyvtárnak, mint a magyar könyvtári struktúra élintézményének, hogy kezdeményezte az automata felállítását és bemutatta ezt a magyar szellemi innovációt.

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár

Közös Úton szakmai nap

Posted on: október 6th, 2022 by Papp Ildikó

A Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete által szervezett Közös úton szakmai napjának Komáromban közel 70 résztvevője volt. A szakmai napra Pozsonytól Kassáig több helyszínről is érkeztek résztvevők – községi, iskolai, városi és szakkönyvtárból ugyanúgy. A rendezvény társszervezője a komáromi Szinnyei József Könyvtár volt, a helyszínt pedig az Egressy Béni Városi Művelődési Központ biztosította.

A szeptember 22-i rendezvényen az esemény helyszínéül szolgáló művelődési központ előterében nyolc kiállító, köztük a Qulto fogadta a résztvevőket könyvtáraknak és közgyűjteményeknek szóló megoldásokkal, termékekkel. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, hogy támogatóként hozzájárulhattunk a program lebonyolításához – tartalmas napot tudhatunk magunk mögött.

A program bővebb bemutatásáért és a résztvevők személyes beszámolóiért látogasson el a felvidek.ma oldalra.

1705571754296
1705571754291
1705571754285
1705571754276
1705571754272
1705571754254
1705571754266
1705571754259
1705571754296
1705571754291
1705571754285
1705571754276
1705571754272
1705571754254
1705571754266
1705571754259
previous arrow
next arrow
1705571754296
1705571754291
1705571754285
1705571754276
1705571754272
1705571754254
1705571754266
1705571754259
previous arrow
next arrow
Shadow

Restaurátor konferencia

Posted on: október 6th, 2022 by Papp Ildikó

A Haáz Rezső Múzeum idén már huszonkettedik alkalommal szervezte meg az Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferenciát Székelyudvarhelyen, ahová a helyi szakmai közösség mellett számos magyarországi résztvevőt is vártak. A 2022. október 3-7. között zajló esemény programja a harmincegy előadó – erdélyi és magyarországi történészek, muzeológusok – értékes szakmai tapasztalataiból, kutatási eredményeinek bemutatásából állt össze.

A Qulto részéről Váriné Fazekas Emőke és Dr. Dragon Zoltán közös előadás (Restaurálási munkafolyamatok webes platformja) keretén belül a Qulto Állományvédelmi modul segítségével mutatta be a hallgatóságnak a restaurátorok munkáját támogató informatikai rendszereket, platformokat.

Bővebb beszámolóért látogasson el a hargitanepe.ro oldalra.

erdelyi_restaurator_konf_1
erdelyi_restaurator_konf_4
erdelyi_restaurator_konf_3
erdelyi_restaurator_konf_2
erdelyi_restaurator_konf_5
erdelyi_restaurator_konf_1
erdelyi_restaurator_konf_4
erdelyi_restaurator_konf_3
erdelyi_restaurator_konf_2
erdelyi_restaurator_konf_5
previous arrow
next arrow
erdelyi_restaurator_konf_1
erdelyi_restaurator_konf_4
erdelyi_restaurator_konf_3
erdelyi_restaurator_konf_2
erdelyi_restaurator_konf_5
previous arrow
next arrow
Shadow

Vándorgyűlés 2022, Kaposvár

Posted on: augusztus 18th, 2022 by Papp Ildikó

A Monguz Kft. két munkatársa a Mezőgazdasági Szekcióban tartott előadást, amelynek első része Lengyel Monikától a Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Qulto Integrált Könyvtári rendszerre való áttéréséről szólt, a második részében pedig Mátyás Melinda bemutatta a könyvtár új digitális könyvtári felületét. Az áttérés kapcsán kollégánk kiemelte a munka főbb nehézségeit: ti. egy meglevő, a Mezőgazdasági Múzeum könyvtárának állománya mellé került az egykori Országos Mezőgazdasági Könyvtár bibliográfiai anyaga, e miatt több lépésben is szükség volt például duplumszűrésre. A digitális könyvtárról szóló részben az előadó kiemelte a felület összetételét és bemutatta annak fő funkcióit. A digitális gyűjteményben szereplő leírások és a teljes szövegek a Qulto program média moduljából származnak, a megjelenítésüket pedig az OPAC3 összetevő biztosítja.

A Mezőgazdasági szekcióban az előadásokban hallhattunk többek között a Illési Évától a MATE Entz Ferenc Könyvtár és Levéltárából a hallgatóknak tartott könyvtári órákról, a mesterséges intelligenciáról Winkler Beától, Dr. Kasza Gyulától az élelmiszer pazarlásról illetve Vincze Petronellától a Mezőgazdasági Könyvtár és Múzeum könyvkötő klubjáról.

Az idei vándorgyűlésről részletesebb beszámoló a nemzeti könyvtár blogján olvasható, munkatársaink előadása pedig itt tekinthető meg pdf formátumban.

VGY_eloposzt_2
VGY_eloposzt_5
VGY_sliderbe_4
VGY_eloposzt_3
VGY_sliderbe_1
VGY_sliderbe_3
VGY_sliderbe_2
VGY_eloposzt_2
VGY_eloposzt_5
VGY_sliderbe_4
VGY_eloposzt_3
VGY_sliderbe_1
VGY_sliderbe_3
VGY_sliderbe_2
previous arrow
next arrow
VGY_eloposzt_2
VGY_eloposzt_5
VGY_sliderbe_4
VGY_eloposzt_3
VGY_sliderbe_1
VGY_sliderbe_3
VGY_sliderbe_2
previous arrow
next arrow
Shadow

Cégünk a szakmai szekciókon való részvétel mellett idén is standdal jelent meg – szoftveres és hardveres megoldások a kulturális értékek újrahasznosításának szolgálatában tematikával berendezett 20 m²-es kiállítói standunkon vártuk az érdeklődőket. Mivel a könyvtárak, múzeumok és levéltárak gyűjteményeiben őrzött kulturális értékek és tudás átadásában, élményszerű újrahasznosításában igyekszünk támogatni a közgyűjteményeket, erre irányuló fejlesztéseinkből vonultattunk fel jó párat. Az előzetes felkészülésről, tervekről, részvételről és benyomásokról Behtler Beáta kolléganőnk beszámolója:

Életem első Vándorgyűlése. Nem tudtam pontosan mi fog ott történni, de azt láttam a saját kollégáim izgalmán, és a korábbi események beszámolói kapcsán, hogy egy fontos, nagyon fontos esemény következik. A személyes találkozás ereje még mindig nagyon erős (szerencsére), nem helyettesíthető, így az konferencia előtti hónapokban a Qulto csapattal mi is teljes erőbedobással készültünk rá. Könyvtárosok, kultúra, tapasztalatcsere újdonságok bemutatása, jövőbe mutató fejlesztések… ahogy az ötleteink „testet” öltöttek és létrejöttek az attrakciós termékeink bemutatói, úgy egyre izgatottabbak és büszkébbek voltunk az elkészült fejlesztéseinkre. Az interaktív eszközökre való fejlesztés egy izgalmas utazás első lépése volt. Végig az lebegett a szemünk előtt, hogy az új generációknak, akiket nehéz egy könyv, egy leírás mellé leültetni, valahogy találkozzanak a kultúrával… élvezzék és közben tanuljanak sokat a történelmünkről, szokásainkról, hagyományainkról.

A Vándorgyűlés első napjának reggelén izgatottan rendeztük be kiállítóterünket az eszközökkel. Volt ott VR szemüveg, holodoboz, érintőképernyő asztallá alakítva, 3D séta. Mindezek mellé adott volt a lelkes Qulto csapat, akik nagyon várták, hogy meséljenek, bemutassák az érdeklődőknek az eszközöket és a rajtuk futó szoftvereket.
Úgy gondoljuk, sikerült átadnunk, hogy értjük a partnereink célját, miszerint nem adják fel az iskolás generációk edukációjának fontosságát, és sikerült ehhez megfelelő eszközöket fejlesztenünk. A jövőben is hasonlóan keressük majd azokat az alkalmakat, ahol bemutathatjuk a fejlesztéseinket.

Nagyon örültem, hogy ott lehettem a Vándorgyűlésen, találkozhattam személyesen azokkal az emberekkel, akikkel egész éveben online munkakapcsolatot ápolok. Jó volt összenevetni, kávézni, beszélgetni a sikerekről, nehézségekről és megoldásokról egyaránt!