A párhuzamosok a felhőben találkoznak: Qulto Éves Szakmai Nap 2017

2017. december 19.

2017. december 7-én ismét megrendeztük éves szakmai napunk a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Az előadások és workshopok a szakma aktuális trendjeit, kihívásait és feladatait összegezték, előadóink között köszönthettük Jobbágy Lászlót, a Digitális Jólét Program szakértőjét is.

A rendezvényt Kármán László, a Monguz Kft. ügyvezetőjének és alapítójának előadása nyitotta a Qulto és FOLIO platformokról. Kiemelte, hogy a cég regionális szolgáltató (CEE) szerepre törekszik a közgyűjteményi szoftver szállítók piacán, követve a legújabb technológiai trendeket, figyelembe véve a helyi igényeket és szívvel-lélekkel szolgálva az ügyfeleket. Elmondta, hogy az integrált ökoszisztémában való gondolkodás és “felhősítés” a támogatási költségek csökkentéséhez vezet hosszútávon. Az informatikus hiány feloldására, erőforrás kímélő megoldásként helyi informatika helyett Qulto felhőt ajánlunk. A szerverekkel kapcsolatos helyi feladatok megszűnnek, a szolgáltatást felügyelt, távoli szoftverrel és hardver infrastruktúra bérlettel biztosítjuk, az adatok és tartalmak elhelyezése igény szerint hazai szervereken történik. Drasztikusan csökkennek a helyi IT költségek, növekszik a biztonság, akár egy éven belül is megtérülhet a váltás.

Czoboly Miklós, a Monguz Kft. ügyvezetője, a 2017-es megvalósult és tervezett projektekről beszélt. A jelen és a közeljövő legfontosabb feladata szakmailag megfelelő ajánlat készítése a konzorciumi partnerekkel az Országos Széchényi Könyvtár közbeszerzési eljárásának részeként. Márciusban indult az új e-Levéltár projekt, mely jó lépés a közgyűjteményi integráció felé. Beszámolt róla, hogy folyamatban van a FOLIO fejlesztése, valamint e-Learning projektek. Portfóliónk a Qulto Education, a Plágiumkereső és az ePublisher termékekkel bővült. A 2018-as év fontos feladata a VEKOP K+F projekt megvalósítása, mely komplex kiadói platformot fejleszt a magyarországi kiadásokhoz kapcsolódó szerzői jogok kezelésére, üzleti funkciók, illetve szolgáltatások biztosítására.

Termékfejlesztés terén az idei év legfontosabb feladata a Huntéka és a Corvina modulok verziófrissítésének végrehajtása volt. Szabó Mihály, igazgató (Monguz Kft.) ezen munka sikereiről és kihívásairól beszélt.

Pancza János, igazgató (Cultware Kft.) Lengyelországtól Törökországig – A Qulto nemzetközi projektjei címen adott nemzetközi kitekintést a cégcsoport külföldi eredményeiről és törekvéseiről. A legfontosabb 2017-es lengyel projektekként emelte ki a QULTO-M bevezetését a Gdanski Hajózási Múzeumban és a helytörténeti gyűjtemény és portál fejlesztését a Gdansk Városi Múzeum számára. A román piacon a meglévő, nagy ügyfelek – 4 megyei könyvtár (Kolozs, Maros, Kovászna, Gorj), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem – mellé 2017-ben új intézmények csatlakoztak, többek között a Segesvár városi könyvtár, Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Történelmi Múzeum. Törökországban is új partnerszerződések születettek, ügyfeleink között tudhatjuk a ARUCAD University-t és a Török Ügyvédi Kamara Múzeumát. Bolgár partnercégünkkel együttműködésben megtörtént a SimilR szemantikus alapú, elosztott elven működő plágiumkereső szolgáltatás bevezetése.

Simon András, közgyűjteményi szakértő (Monguz Kft.) Jelentés a lövészárokból – Közgyűjtményi projektek tapasztalatai címen tartott előadást, melyben beszámolt a könyvtári és múzeumi munkafolyamatok gépesítésének nem csökkenő hagyományos feladatai mellé évről évre felsorakozó újabb kötelezettségekről. Egyre növekszik a külvilág érdeklődése a gyűjteménykezelő rendszerekben tárolt információk iránt, így többek között a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület megbízásából vizsgáljuk a kölcsönzési adatokat. Törekvés a névtereknek való szakmailag egyre igényesebb rekord szolgáltatás, az online keresők összekapcsolása nemzetközi aggregátorokban és turisztikai alkalmazások készítése. Simon András beszélt a határterületek felé – levéltár, galéria, magángyűjtemények, régészeti nyilvántartások – történő kilépésről is.

Dr. Fülöp Endre, rendszertervező mérnök (Monguz Kft.) a szemantikus technológiákban rejlő lehetőségekről osztotta meg gondolatait hallgatóságával.

A szakmai nap díszvendége, Jobbágy László, a Digitális Jólét Program állandó szakértője Digitális Jólét Program és a közgyűjteményi digitalizálás az oktatás szolgálatában címmel tartott előadást.

A délutáni szekcióban a Qulto platformmal és kapcsolódó megoldásokkal ismerkedhettek a látogatók, workshopok és konzultációk formájában.

A Qulto Education, digitális eszköztárat Deák Gábor (Monguz Kft.) mutatta be. Plágiumkereső szoftverünket egy játék keretében próbálhatták ki a résztvevők a Kanász-Nagy Zoltán (Monguz Kft.) által tartott workshop keretében. Brada Hedvig (Monguz Kft.) szintén játékos formában mutatta be a kulturális turizmus, attrakciófejlesztés, gamifikáció lehetőségeit. Felhő, felügyelet, üzemeltetés témában Berényi Péter (Ikron Kft.) és Szabó Mihály (Monguz Kft.) tartott konzultációt. Az RFID megoldásokról Udvardy-Nagy Istvánnal (SmartFreq Kft.) lehetett beszélgetni, míg az OpusNet-ről, szerzői jogi nyilvántartásról és jogosultkutatásról Németh Rita (Magyar Books in Print Kft.) adott áttekintést. A látvány-support keretében pedig Simon András (Monguz Kft.) fogadta az ügyfelek felmerülő kérdéseit.

A szakmai nap során készült fényképek a következő linken tekinthetőek meg.

A prezentációk ezen a linken érhetőek el.