A restaurálás informatikai támogatása

2016. október 12.

A berlini Institut für Museumsforschung alapvetően múzeumi informatikával foglalkozó éves őszi ülésén (Herbsttagung Fachgruppe Dokumentation Berlin) a Monguz Kft. munkatársai 2010 óta évről évre részt vesznek. A rendezvény fő témája idén a restaurálás informatikai támogatása volt.

Ez a kérdés most van napirenden Magyarországon is, ami azt jelzi, hogy a magyar közgyűjteményi informatika kezdi behozni lemaradását a nyugati társadalmak intézményeihez képest, ahol szintén felmerül a múzeumi szakemberek vonakodása bármilyen informatikai megoldás napi használatától. A papír alapú feldolgozással a kölni városi levéltárban – német területen is úttörőként – csak idén hagynak maradéktalanul fel.

A restaurálás informatikai támogatása tekintetében a konferencia fő módszertani irányelve az volt, hogy adatbázis rekordokba csak – a lehető legtöbb adatféleség esetében besorolási rekorddal támogatott – alapadatokat, illetve az állapotjelentést, és a restaurálásról szóló rövid feljegyzést szabad rögzíteni. A restaurálási dokumentációt csatolt állományokban kell tárolni, hasonlóan a minél gazdagabb, és a felületen minél több helyen megjelenített képanyaghoz. Jelenleg is nagy digitalizálási projektek zajlanak Németországban, ezeket tartományi szintű tanácsadó hatóságok segítik, koordinálják. A teljes tartalmak már minden esetben gépi katalógusban kerülnek azonosításra, és bemutatásukat korszerű, a média tartalmakat integráltan tároló és szolgáltató gyűjteménykezelő rendszerekkel végzik. A rendszerek műszaki logikája igen sokféle, bizonyos múzeumokban a korábban kialakított webes felület helyett most térnek vissza a nálunk elavultnak vélt kliens szerver üzemmódra. Egyes szoftverfejlesztők a folyamatvezérlés, mások a gyűjteménykezelés, illetve a szolgáltatás-centrikus logika felől közelítik meg és oldják meg a feladatot.