Body&amp

2018. február 13.

Mind Erasmus+ projekt találkozó – egy új alkalmazás születése Február 12-13-án a Monguz Kft. szegedi irodája ad helyet egy születőfélben lévő alkalmazás technikai megbeszéléseinek lengyel és görög partnerek részvételével egy nemzetközi projekt keretein belül.

A Body&Mind elnevezésű projekt az Erasmus+ program részeként 3 európai ország – Lengyelország (Lilla House sp zoo, Fundacja Normalne Miasto – Fenomen), Görögország (Krétai Technológiai Oktatási Intézet), Magyarország (Monguz Kft.) –  képviselőinek közös munkájaként valósul meg.Ennek a nemzetközi kezdeményezésnek a célközönségét az 50 felettiek, illetve az informális felnőttoktatás területén dolgozó szakemberek adják.

A projekt fő célja a felnőttek fizikai, szellemi és szociális aktivitásának növelése, elsősorban innovatív, korszerű eszközök felhasználásával.A munka eredményeként többek közt létrejön egy webes applikáció, mely a fizikai aktivitást igyekszik promotálni a játékosítás (gamification) eszközeinek igénybevételével. Szintén elkészül egy módszertani útmutató olyan szakembereknek, akik 50 feletti felnőttekkel dolgoznak és akik szívesen használnának egy erre a célra kidolgozott 1 éves időtartamú kurzust. Emellett a lengyel projekt partnerek jóvoltából videó tutorial-ok állnak majd rendelkezésre az idősebb korosztálynak szánt gyakorlatok pontos elsajátításához.A megvalósítási szakaszban a Krétai Technológiai Oktatási Intézet feladata a web applikáció funkcionális és vizuális tervének összeállítása szoros együttműködésben a projektgazda lengyel partnerekkel, illetve a fejlesztési feladatokat is az intézet látja el. Az így megszülető kerethez a Lilla House sp zoo és a Fundacja Normalne Miasto – Fenomen munkatársai adják a szakmai tartalmat: motivációs videókat, testmozgással kapcsolatos tanácsokat, tippeket, óraterveket.

A Monguz Kft. szakemberei a következőkkel járulnak hozzá a projekt sikeréhez:

  • a projekt magyarországi népszerűsítése elsősorban az informális felnőttoktatásban érdekelt helyi szervezetek bevonásával
  • a projekteredmények népszerűsítése és terjesztése Magyarországon
  • fordítási feladatok elvégzése (útmutató, web alkalmazás, video tutorial-ok)
  • technikai tesztelés és a web alkalmazás továbbfejlesztése
  • a web alkalmazás felhasználói tesztelése piaci célcsoportok bevonásával

Az applikáció nyílt forráskódú technológiára épülve készül, lehetővé téve így a későbbi javításokat, fejlesztéseket akár a projektfenntartási időszak leteltével is. A tervek szerint 2019 nyarára válik elérhető az app a nagyközönség számára, összesen 5 nyelven (lengyel, angol, görög, spanyol és magyar).