Body&Mind

web alkalmazás

-->

A Body&Mind projekt az Erasmus+ program részeként 3 európai ország – Lengyelország (Lilla House sp zoo, Fundacja Normalne Miasto – Fenomen), Görögország (Krétai Technológiai Oktatási Intézet), Magyarország (Monguz Kft.) –  képviselőinek közös munkájaként valósul meg.
 
Ennek a nemzetközi kezdeményezésnek a célközönségét az 50 felettiek, illetve az informális felnőttoktatás területén dolgozó szakemberek adják. A projekt fő célja a felnőttek fizikai, szellemi és szociális aktivitásának növelése, elsősorban innovatív, korszerű eszközök felhasználásával.
 
A munka eredményeként többek közt létrejön egy webes applikáció, mely a fizikai aktivitást igyekszik promotálni a játékosítás (gamification) eszközeinek igénybevételével.  Szintén elkészül egy módszertani útmutató olyan szakembereknek, akik 50 feletti felnőttekkel dolgoznak és akik szívesen használnának egy erre a célra kidolgozott 1 éves időtartamú kurzust. Emellett a lengyel projekt partnerek jóvoltából videó tutorial-ok állnak majd rendelkezésre az idősebb korosztálynak szánt gyakorlatok pontos elsajátításához.
 
A megvalósítási szakaszban a Krétai Technológiai Oktatási Intézet feladata a web applikáció funkcionális és vizuális tervének összeállítása szoros együttműködésben a projektgazda lengyel partnerekkel, illetve a fejlesztési feladatokat is az intézet látja el. Az így megszülető kerethez a Lilla House sp zoo és a Fundacja Normalne Miasto – Fenomen munkatársai adják a szakmai tartalmat – motivációs videókat, testmozgással kapcsolatos tanácsokat, tippeket, óraterveket.

A Monguz Kft. szakemberei a következőkkel járulnak hozzá a projekt sikeréhez:

– a projekt magyarországi népszerűsítése elsősorban az informális felnőttoktatásban  érdekelt helyi szervezetek bevonásával

– a projekteredmények népszerűsítése és terjesztése Magyarországon

– fordítási feladatok elvégzése (útmutató, web alkalmazás, video tutorial-ok)

– technikai tesztelés és a web alkalmazás továbbfejlesztése

– a web alkalmazás felhasználói tesztelése piaci célcsoportok bevonásával

 
Az applikáció nyílt forráskódú technológiára épülve készül, lehetővé téve így a későbbi javításokat, fejlesztéseket akár a projektfenntartási időszak leteltével is. A tervek szerint 2019 nyarára válik elérhető az app a nagyközönség számára, összesen 5 nyelven (lengyel, angol, görög, spanyol és magyar).

Információk

Helyszín/székhely

Lengyelország

Dátum

2017 – 2019

Partnereink

Lilla House sp zoo
Fundacja Normalne Miasto – Fenomen
Krétai Technológiai Oktatási Intézet