FOLIO találkozó a QULTO részvételével – Montréal, Kanada

2017. október 04.

A Monguz Kft. fejlesztői Kanadába utaztak a FOLIO (Future Of Libraries Is Open) által szervezett Montreal Tech Meeting-re, ami szeptember 18 és 20. között zajlott a montreali Hôtel Le Crystal-ban.

A FOLIO  egy nyílt forráskódú, felhő alapú, integrált könyvtári platform, melynek fejlesztése közösségi alapon, több fejlesztői csoport bevonásával történik. A projekt résztvevői a világ különböző pontjain (pl.: USA, Németország, Dánia, Anglia és Magyarország) dolgoznak. Az esemény fő célja az volt, hogy a projekt résztvevői találkozzanak és a jövőről folytassanak személyes párbeszédet.

Az első napon a vezetőség a projekt jelenlegi állását és a jövőbeli terveket mutatta be. A fejlesztői csapatok pedig a közelmúltbeli fejlesztésekről adtak elő. A Monguz Kft. csapata a felhasználói importról és a SSO autentikációról tartott prezentációt. A második és harmadik napon kisebb csoportokban (UI, UX, DevOps) folyt a megbeszélés. A harmadik nap végén egy összegző szekcióban a kisebb csoportok beszámoltak az elért eredményekről, a résztvevők pedig tapasztalatot cserélhettek a háromnapos rendezvényről.

A Monguz Kft. több területen is aktív szerepet vállalt a projektben. Csapatunk fejleszti a felhasználók importálásáért felelős modult, mely egyszeri és folyamatos felhasználói import kezelésére is alkalmas. Ezen kívül az SSO (Single Sign-On – egyszeri bejelentkezés) fejlesztésében is közreműködnek szakembereink. Kollégáink részt vesznek továbbá a lokalizáció elkészítésében különféle szóróanyagokhoz, videókhoz, illetve prototípusokhoz, a magyar mellett román, bolgár, török és lengyel nyelven.

Nagy lelkesedéssel folytatjuk a projektet!