Kicsik, de láthatók: Kitörési pontok a kismúzeumi „one-man-show”-ból
2026. október 28. 10:00 – 12:00 (online)
Szakmai webinár a hatékony kommunikációról, a sikeres kapcsolatokról és közösségépítésről
A program gerincét olyan sikertörténetek bemutatása adja, amelyek bizonyítják, hogy szűkös erőforrások mellett is fel lehet tenni egy múzeumi intézményt a térképre, valamint egy meghívott szakértő segítségével konkrét, hatékony kommunikációs eszközöket adunk a résztvevők kezébe.
A szakmai beszélgetésen való részvétel ingyenes, regisztrálni az itt elérhető űrlapon keresztül van lehetőség. A regisztráció határideje: október 27. 12:00
Program
10:00 – 10:10 Megnyitó és helyzetkép: A kismúzeumi ‘empátia térkép’ bemutatása
A Pulszky Társaság és a Qulto közös kutatómunkája eredményeinek ismertetése. A legfőbb fájdalompontok (túlterheltség, láthatatlanság) kontextusba helyezése.
10:10 – 10:30 A múzeum falain túl – Dr. Pusztai Gabriella, múzeumvezető, általános igazgatóhelyettes KÁMK, Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum
Hogyan járulhatnak hozzá egy kismúzeum sikereihez az intézményen belüli közös munkán túl a múzeumi és egyéb együttműködések?
Mire lehetünk képesek ha megtaláljuk a közös célt vagy a céljainkat egy irányba tudjuk hangolni? Ezeket a kérdéseket sokszor feltesszük magunknak a kunszentmártoni múzeumban, s előfordul, hogy meg is tudjuk válaszolni.
10:30 – 10:50 Kis múzeum, közös munka – a Jász Múzeum közösségi és digitális megoldásai – Gulyás András Zoltán, régész, múzeumigazgató, Jász Múzeum
A Jász Múzeum példáján előadónk bemutatja, munkatársaival hogyan építettek kevés erőforrásból működő közösségi régészeti programot. A Jászkakasokkal végzett közös munka és a FindVault fejlesztése révén egyszerűsítették a terepi dokumentációt és a leletek nyilvántartását. Guylás András Zoltán arra is kitér majd, hogyan szervezték meg az együttműködéseket, hogyan tették láthatóvá az eredményeiket, és ebből mit használhatnak más kis múzeumok.
10:50 – 11:50 Tedd láthatóvá, ami értékes! Történetmesélés és meggyőző kommunikáció a gyakorlatban – Szijártó Adrienn, prezentációs tréner&alapító, Impact Presentation
Hogyan emeljük ki a lényeget, keltsük fel a figyelmet, és tegyük emlékezetessé a mondanivalónkat? Az előadás egyszerű, azonnal használható eszközöket ad ahhoz, hogy rövid idő alatt is érthetően, meggyőzően és emberien kommunikáljunk, legyen szó Facebook-posztról, programajánlóról vagy az intézmény történetének bemutatásáról.
11:50 – 12:00 Szakmai diskurzus, Q&A és zárszó
Résztvevők kérdéseinek megválaszolása, reflexiók és a webinár hivatalos lezárása.
Mire képes (és mire nem) a mesterséges intelligencia a fotógyűjtemények feltárásában?
Pancza János, a Qulto portfóliómenedzsere szeptember 15-én tartott előadást az AI-támogatott, automatikus tárgyszavazásról a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének IRÁNYTŰ című konferenciáján, Ipolyságon. Az alábbi cikk az előadás gondolatait foglalja össze.
iranytu_SZMKE_konf_2026_1
iranytu_SZMKE_konf_2026_2
iranytu_SZMKE_konf_2026_3
Egy fénykép, amiről lehetne beszélni
Ha egy fotót egy gyíkról annyival írunk le, hogy „állat”, a leírás technikailag nem hamis — csak semmire nem használható. Ha viszont hozzátesszük a faj nevét, a taxonómiai besorolást, a helyszínt, a dátumot, és azt is, hogy a fényképész kerékpározás közben talált rá az állatra és félretette az útból, a kép már nem egy hüllőről készült felvétel, hanem egy történet: van szereplője, helyszíne, időpontja és cselekménye.
A különbség pontosan ez: egyetlen jól feltárt digitális objektum többet ér a látogatónak, mint több ezer, információ nélküli kép.
A probléma, amivel minden gyűjtemény szembenéz
Egy fotó tisztességes feltárása öt–tíz percet vesz igénybe. Egy közepes helytörténeti gyűjteményben tízezer, ötvenezer, néhol több százezer felvétel vár erre — tízezer kép, fejenként öt perccel számolva nyolcszázharminc munkaóra, nagyjából öt hónap egyetlen ember teljes munkaidejében.
Erre hagyományosan két válasz létezik: a közösség (önkéntesek, akik ismerik a helyszíneket és az embereket a régi képeken), és a gép — pontosabban az, hogy mit tud ma valójában a mesterséges intelligencia egy fotógyűjteményben, és mi szükséges ahhoz, hogy amit ad, tényleg használható legyen.
Tisztázzunk egy fogalmat
Az AI-támogatott tárgyszavazás azt jelenti, hogy egy szoftver megnézi a fényképet, és tárgyszavakat javasol hozzá. Javasol — nem beír. A döntés végig a könyvtárosnál marad; ez minden komoly, működő nemzetközi rendszer közös alapszabálya.
Három dolog, amivel gyakran összekeverik:
Nem képgenerálás — az eredeti felvétel érintetlen marad, szöveg készül róla, nem új kép.
Nem automatikus katalogizálás — amit a gép ad, az nyersanyag, amit ellenőrizni kell.
Nem a könyvtáros kiváltása — a szakmai tudást nem pótolja, a gépelést és a kattintást csökkenti.
Miért nem elég egy általános képfelismerő?
Egy általános képfelismerő jellemzően ilyen szavakat ad vissza egy régi fényképre: állat, mező, ember, szabadtér. Ezek címkék — szabad szavak, amelyek semmihez nem kapcsolódnak.
A tárgyszó más: egy azonosítóhoz kötött állítás. Ha egy helynek két névalakja van, egy jó tárgyszó-rendszerben mindkét alak ugyanarra az azonosítóra, ugyanarra a névtéri tételre mutat — nem azért, mert valaki mindkét sort legépelte, hanem mert a helynév egy névtérből származik.
Röviden: a címke önmagában áll, a tárgyszó egy hálózat része. A legnagyobb nemzetközi kísérlet éppen ezen a különbségen bukott meg, nem a modell teljesítményén.
Három nemzedék, három képesség
A gép technikailag nem „lát”, hanem számol: a fényképet egy nagy számsorrá alakítja, és a hasonlóságot a számsorok közötti távolsággal méri. Ebből három egymásra épülő nemzedék nőtt ki.
Az első nemzedék előre meghatározott kategóriákra tanított gép — a Library of Congress így dolgozta fel Amerika régi újságjainak tizenhatmillió oldalát, mindössze hét kategóriával. Amire nem tanították meg, azt nem ismeri fel: ami nincs a lapon, az nem létezik.
A második nemzedék a képeket és a szavakat közös térbe helyezi: a keresés nem a leírásban, hanem magában a képben keres, és olyan felvételeket is megtalál, amelyek rekordjában a keresett szó egyáltalán nem szerepel. (Ugyanez a technológia működik a telefonok galéria-keresőjében, amikor a „kutya” szóra rákeresve előjönnek a kutyás fotóink, anélkül, hogy felcímkéztük volna őket.)
A harmadik nemzedék — ChatGPT, Gemini, Claude — már nem címkéz, hanem fogalmaz: összefüggő mondatokat ír a képről, sőt a rajta látható feliratokat is elolvassa. Ez látványos, és pontosan ezért veszélyes: a válasz mindig folyékony, magabiztos, és úgy néz ki, mint egy szakszerű leírás — akkor is, ha téves.
Egy mondatban: az első besorol, a második megtalál, a harmadik fogalmaz.
Mérhető eredmények — és mérhető korlátok
A modellek jellemzően mai, angol nyelvű internetes kép-felirat párokon tanultak: jók abban, ami ma mindennapos, és gyengék pontosan abban, amiből a helytörténeti gyűjtemények állnak — régi fényképészeti eljárások, helyi viselet, saját helyneveink.
Ezt jól illusztrálja a Wikimedia Commons esete. 2019-ben bevezettek egy tárgyszó-javasló eszközt minden elképzelhető óvintézkedéssel, majd néhány év után kikapcsolták. Egy erről készült kutatás hét okot talált a bukásra, és egyik sem a modell minőségéről szólt: nem volt tisztázva, mit jelent, hogy egy kép „ábrázol” valamit; az új tárgyszavak nem kapcsolódtak a meglévő kategóriarendhez; és szakadék volt az eszköz és a kereső között. A tanulság: a tárgyszavazás bevezetése nem szoftverkérdés, hanem megállapodás kérdése.
Egy másik vizsgálat konkrét számokat is ad. Régi, kartonra kasírozott fényképeket egy modellel írtak le, majd 139 embert (köztük 29 szakembert) kértek meg, ismerjék fel, melyik leírást írta gép, és melyiket ember. A találati arány alig volt jobb a véletlennél, és a szakemberek sem teljesítettek jobban a laikusoknál. A kutatás szerzőinek megfogalmazásában a gépi leírás „fogalmazványnak alkalmas, kész rekordnak nem.”
A vizsgálat három hibatípust azonosított: a gép üresen hagyja a mezőt (bosszantó, de egyértelműen látszik, hogy hiányzik); a helyes adatot rossz mezőbe írja (a legveszélyesebb, mert a rekord szabályosnak néz ki, senki nem ellenőrzi, és ott marad évtizedekig); vagy kitalálja (hallucinál, de ez gyakran feltűnően furcsa, ezért könnyen kiszűrhető). Minél pontosabbnak ítéltek a résztvevők egy gépi leírást, annál nehezebben ismerték fel, hogy az gépi eredetű — a jó minőségű hiba az, ami átcsúszik.
Mitől függ a gép teljesítménye?
A gép teljesítménye nem adottság — attól függ, mit adunk neki: képet és szókincset.
A kép oldaláról a torzítás nem véletlenszerű, hanem rendszeresen ott jelenik meg, ahol a hordozó a leggyengébb — tipikusan a legrégebbi, legértékesebb anyagnál. Ahol az eredeti fotó vagy negatív megvan, érdemes megfontolni az újradigitalizálást; ahol nem, technikai előfeldolgozás segíthet. A generatív felskálázástól viszont óvakodni kell: nem visszaadja a hiányzó részletet, hanem kitalál egy hihetőt. És bármilyen beavatkozást munkapéldányon végezzünk, a mesterpéldányhoz ne nyúljunk.
A szókincs oldaláról a gép csak azokat a fogalmakat érti szóból, amelyeket valaki egyszer megmutatott neki. Egy 1904-es esküvői fotón egy általános képfelismerő ennyit lát: csoportkép, emberek, templom, szabadtér — igaz, de használhatatlan. A valódi feltáráshoz kell tudni, ki, hol, mikor és miért van a képen — és hogy a helyszín neve történeti önállóságot, mai közigazgatást és akár két nyelvet is hordozhat egyszerre.
Ez különösen fontos a magyar–szlovák nyelvterületen: Ipolyságnak négy neve van (Saag, Ipolyság, Šahy, Eipelschlag), és van egy nemzetközi azonosítója (GeoNames), amely alatt minden névalak egyetlen tételként szerepel. Egy szabadszavas keresés csak azt a névalakot találja meg, amelyet éppen beírtak; egy névtérhez kötött tárgyszó mindegy, melyik alakot használjuk, ugyanoda vezet. A névtér nem évül el — akkor is dolgozik, ha a mesterséges intelligenciát holnap kikapcsolják.
Mennyit kell (valójában) tanítani?
A „saját modell” kifejezés hallatán sokan szuperszámítógépre gondolnak, és feladják. A valóságban négy, nagyságrendekben eltérő fokozat létezik: nulláról tanítás (közgyűjtemény nem csinálja), továbbtanítás (néhány ezer feltárt példa), csak a „fej” tanítása (néhány száz példa, GPU-park nélkül), és tanítás nélkül (kész modell + saját szótár + hasonlóságkeresés).
Egy kisebb intézmény számára a harmadik és negyedik a reális belépő, és a gyakorlatban vegyesen működnek: a teljes gyűjtemény egyszeri feldolgozása után a szótáras keresés méri, mely fogalmaknál elég a szótár, és melyeknél kell külön tanítani egy fejet. A helyi tudás a szótárban van, nem a modellben — ez az a pont, ahol egy kisebb intézmény versenyképes lehet egy globális technológiai szereplővel szemben.
Négy lépés, amit érdemes átgondolni
1. Megállapodás — milyen szinteken tárunk fel, és mit várunk a géptől. 2. Szókincs — a gyűjteményben visszatérő néhány száz kifejezés, ahol lehet, névtérhez kapcsolva. Ez könyvtárosi munka. 3. Minta — néhány száz kép kézi feltárása, ami mércéül és tanítóanyagul is szolgál. 4. Futtatás és jóváhagyás — a gép javasol, az ember dönt, a gépi eredet megjelölve.
A szoftver mindössze a negyedik helyen áll. Az első három lépés emberi munka — és pont ez a jó hír.
Hol van valójában a pénz?
A gépi javaslatokkal az emberi jóváhagyás (kb. fél perc/kép) a 830 órát körülbelül 83 órára csökkenti — de ez nem ugyanazt a munkát váltja ki, csak egy részét. A gépidő a legolcsóbb tétel (napok, néhány száz euró nagyságrendben); a szókincs összeállítása a legdrágább, hetekben mérhető szakértői munka. Ez egybecseng a nagy nemzetközi projektek tapasztalatával is: a legnagyobb költségvetési tétel szinte sosem a modell, hanem a tanítóanyag és a szótár előállítása.
Hol fusson a rendszer?
Saját szerver vagy európai szolgáltató szerződéses felhője között alig van különbség; az Európai Unión kívüli szolgáltatók API-jai viszont kockázatot jelentenek: kiszámíthatatlan az ár, az eredmény hosszú távon nem reprodukálható, és azonosítható személyeknél harmadik országba irányuló, akár biometrikus adattovábbításról van szó, amire az adományozói szerződések jellemzően nem terjednek ki. Ezért a személyek azonosítását érdemes nem az első körben bevezetni.
Miért érdemes közösen gondolkodni?
Egy régió helytörténeti gyűjteményei hasonló vizuális világot dokumentálnak, és ugyanazok a települések, ugyanazokkal a kettős helyneveikkel.
Ha a legdrágább munka — a szókincs — mindenkinél nagyjából azonos, felmerül a kérdés: miért végezné el mindenki külön-külön? Három dolog van, amit egy gyűjtemény önmagában nem tud elérni: a ritka fogalmak tanításához szükséges mennyiségű minta, a szókincs (amelyet egyszer, nem tizenötször kell megalkotni), és egy közös névtér-réteg.
Egy ilyen együttműködéshez négy feltétel elengedhetetlen: egy felelős gazda a szókincs gondozására; írásos megállapodás a tulajdonjogokról; közös adatvédelmi értékelés; és a realitás elfogadása, hogy a munkát nem osztják el egyenlően a résztvevők között. Nem lesz olcsó, és nem lesz gyors — a közös infrastruktúra jellemzően a második évtől térül meg.
Hat kérdés, mielőtt bármit bevezetnénk
1. Milyen szinten tárunk fel, és mit várunk a géptől? 2. Megvan-e a szókincs, és mihez kapcsolódik? 3. Ki hagyja jóvá a javaslatokat, és mennyi ideje van rá? 4. Hol a küszöb — mit engedünk be a katalógusba? 5. Meg van-e jelölve, mi gépi eredetű, és vissza tudjuk-e vonni? 6. Hol vannak a képek — kinek a szerverén, kinek a joghatósága alatt?
Ha ezekre megvan a válasz, a szoftver kiválasztása lesz a legkönnyebb lépés.
Hol tart most a Qulto?
Magyar nyelvterületen ez idáig nem volt publikált, mért kiértékelés gyűjteményi fotók automatikus tárgyszavazásáról. Ez most kezd megváltozni: a Qulto Digitize rendszerében helyben futó modellel épül a képi tárgyszavazás funkció, és az ELTE tananyag-repozitóriumában most kezdődik a képi anyagok automatikus feltárásának kiértékelése. A cél, hogy ez a mérés elkészüljön és publikus legyen — tudomásunk szerint ez lenne az első ilyen, mért eredmény magyar nyelvű gyűjteményi anyagon.
*Az előadás és a cikk alapjául szolgáló kutatások és projektek: Lee, B. C. G. et al. (2020) — Newspaper Navigator Dataset; Saint George on a Bike, Barcelona Supercomputing Center – Europeana Foundation; Computer-Aided Tagging on Wikimedia Commons (2026); Abele, L. et al. (2026) — ArchiveGPT, Humanities and Social Sciences Communications; Chen, L., Zaharia, M., Zou, J. (2022) — HAPI; Villaespesa, E. & Murphy, O. (2021) — Museum Management and Curatorship; Carnegie Mellon University × Historic Pittsburgh; Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja.*
A Qulto Payment egy központi felhőszolgáltatás, amelynek célja, hogy a Qulto termékek számára egységes, biztonságos és kényelmes fizetési átjáró megoldást biztosítson. Segítségével az intézmények (könyvtárak, kulturális terek) közvetlenül, harmadik féllel való bonyolult egyedi szerződéskötések nélkül kínálhatnak online fizetési lehetőséget felhasználóiknak.
A központi Payment szolgáltatás fő előnyei
Egyszerű integráció: Az intézményi szoftvereknek csak ezt a központi átjárót kell ismerniük, a mögöttes fizetési/számlázási rendszerek jövőbeli változásait nem kell külön kezelni.
Közvetlen elérés: Az ügyfeleknek nem kell közvetlenül szerződniük harmadik féllel (bankkal vagy külső szolgáltatóval).
Statisztikák: Részletes kimutatások készíthetők a fizetésekről és a tranzakciós adatokról.
Előnyök az intézményeknek
Nem kell bankkal/több szolgáltatóval külön szerződni
Megtakarítás: nem szükséges telephelyenként fizikai POS terminált fenntartani
Biztonság: kevesebb készpénzkezelési probléma és adminisztráció
Hatékonyság: a folyamat teljesen automatikus, nem vesz el időt a könyvtárostól
Pontosság: gyorsabb tartozásrendezés és naprakész, pontos nyilvántartás
Olvasói elégedettség: modern kényelmi szolgáltatás az olvasóknak
A fizetési folyamat működése (eCard alkalmazás példáján)
A felhasználóbarát és teljesen automatizált tranzakció az alábbi lépésekből áll:
Lépés & Helyszín
Rendszer / Kapcsolat
Művelet leírása
1. Díjfizetési igény Az eCard applikációban
Felhasználói felület
Az olvasó kiválasztja a rendezni kívánt tartozásokat a mobilalkalmazásban.
2. Kártyás fizetés SimplePay biztonságos felület
Átirányítás az OTP SimplePay oldalára
A fizetés biztonságos banki környezetben történik. A Qulto Payment nem kér és nem tárol bankkártya adatokat.
3. Tartozás könyvelése Qulto központi rendszer
API kapcsolat a Huntéka/Corvina adatbázissal
Sikeres fizetés esetén a rendszer azonnal és automatikusan törli a tartozást az intézményi adatbázisban.
Határokon átnyúló digitális utazás a Bánság örökségén keresztül
A Bánáti Örökség Portál projekt (Interreg IPA Románia–Szerbia, kód: RORS-00227) egy határokon átnyúló kezdeményezés, amelynek célja a Bánság kulturális örökségének védelme és népszerűsítése a digitalizálás, valamint egy nyilvánosan hozzáférhető közös adatbázis létrehozása révén. A projektet két intézményi partner valósítja meg:
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (Zenta) – projektvezető
A projekt keretében az informatikai szolgáltató a Qulto, amely a digitalizált kulturális örökség gyűjtéséhez, rendszerezéséhez és online közzétételéhez szükséges digitális infrastruktúrát biztosítja.
A Bánság összetett történelmi identitással rendelkező régió, amely ma Románia és Szerbia között oszlik meg. Ez a közigazgatási megosztottság a kulturális örökség különböző intézmények közötti szétszóródásához vezetett, eltérő erőforrásokkal és szabványokkal. A Banat Digital Heritage projekt célja ezen korlátok leküzdése egy olyan közös platform segítségével, ahol az örökség digitálisan – a határoktól függetlenül – újra egyesül. A kifejlesztett adatbázis megkönnyíti a nyilvánosság hozzáférését információkhoz, képekhez, dokumentumokhoz, tárgyakhoz és multimédiás tartalmakhoz, így egyszerre szolgál a szakemberek munkaeszközeként és a nagyközönség számára szóló, kultúrát népszerűsítő csatornaként.
A projekt olyan tevékenységeket foglal magában, mint a múzeumi gyűjtemények digitalizálása, fényképek és 3D szkennelések készítése, történelmi helyszínek dokumentálása, virtuális túrák létrehozása, valamint ezen anyagok integrálása egy egységes digitális platformra.
A román oldal (Bánsági Hegyvidéki Múzeum, Resicabánya) számára a Qulto a fő technikai partner az alábbiak révén:
egyedi megoldás biztosítása a múzeumi tárgyak katalogizálásához (Qulto Museum szoftver)
platform kiépítése a műtárgyak közzétételéhez
közösségi forrásbevonó (crowdsourcing) alkalmazás létrehozása a múzeumi tárgyakkal kapcsolatos információk gyűjtésére a lakosságtól
digitális alkotóműhely (makerspace) kialakítása, amely megoldásokat kínál történetmesélő tartalmak, tematikus útvonalak és 3D virtuális séták létrehozásához
VR-alkalmazás fejlesztése a resicai múzeum által beszkennelt 3D modellek interaktív megjelenítésére
A projekt részeként a Qulto egy digitalizálási workshop-sorozatot, valamint egy konferenciát is szervezett „Cultural Heritage, Between Technology and Tourism – Best Practices and Successful Projects” címmel (2025. október).
A szerb oldalon a Qulto egy digitális alkotóműhely (makerspace) kialakításával járult hozzá a közös munkához, amely a már említett alkalmazásokat tartalmazza, hasonló tartalmak létrehozásához.
A projekt végén a két országban digitalizált műtárgyak, dokumentumok és fényképek, valamint a digitális alkotóműhelyen keresztül létrehozott tartalmak egy közös platformon válnak elérhetővé.
Szeretettel meghívjuk Önt és kollégáit a soron következő webináriumunkra, melynek témája egy napjainkban egyre fontosabb terület: a User Generated Content (UGC), azaz a felhasználók által generált tartalom szerepe a múzeumokban és könyvtárakban.
Hogyan válhat a passzív látogatóból aktív alkotó? Miként gazdagíthatja a gyűjteményt a közösség tudása? Webináriumunkon nemzetközi és hazai jógyakorlatokat mutatunk be, konkrét példákkal és panelbeszélgetéssel járjuk körbe a felhasználói tartalmak és gyűjtemények közös metszetét.
Látogatóból alkotó: a közösségi tartalom (UGC) ereje a közgyűjteményekben – A Hegyvidéki Bánság Múzeuma identitásprojektje és panelbeszélgetés hazai tapasztalatokról
2025. december 3. 10:00 – 12:00 (CET) online webinár
A szakmai beszélgetésen való részvétel ingyenes, regisztrálni az itt elérhető űrlapon keresztül van lehetőség. A regisztráció határideje: december 2. 12:00
Warm-up: Mit tanulhatunk a Getty Museum #kihívásából, mire lehet jó eszköz az UGC?
Esettanulmány: A Hegyvidéki Bánság Múzeuma identitásprojektje, a Resicabánya projekt bemutatása – amikor a helytörténet és a helyi közösségi tudás összekapcsolódik
Panelbeszélgetés: Meghívott szakértőinkkel arról beszélgetünk, milyen gyakorlati tapasztalataik vannak az önkéntesek bevonása, a közösségi adatgyűjtés és a metaadatolás terén
Résztvevőink:
Dr. Zábrátzky Éva (néprajzkutató, főmuzeológus, Dobó István Vármúzeum)
Velle-Varga Orsolya (főigazgató-helyettes, muzeológus, MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)
Szerényi Ildikó (projektvezető, főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár)
Dr. Bús Enikő (Szövegíró, Szövegelő Klub alapító)
Nemesné Dr. Kis Tímea (tudományos főmunkatárs, tanszékvezető, Tokaj Hegyalja Egyetem)
Vidák Tünde (múzeumigazgató, etnográfus, Marcali Múzeum, a Pulszky Társaság Kismúzeumi Tagozatának elnökségi tagja)
A program házigazdája és moderátora: Brada Hedvig
Tartson velünk, és gondoljuk újra együtt a közgyűjtemények és a látogatók kapcsolatát!
2023-ban a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont elnyerte a European Museum Academy múzeumi oktatási kiválóságát elismerő DASA-díjat, és a szervezet felkérésére a Pénzmúzeum társszervezőként részt vehetett a 2025-ben megrendezésre kerülő konferencia és díjátadó ünnepség szervezésében. A szeptember 25. (csütörtök) és szeptember 27. (szombat) között tartott nemzetközi konferencia utolsó napján került sor a Digital Challenges and New Opportunities in the Museums címet viselő workshopra, melyre a két magyar előadó egyikeként Simon András munkatársunk is meghívást kapott.
Digital_challenges_2
Digital_challenges_1
Digital_challenges_3
Digital_challenges_4
Digital_challenges_5
Angol nyelvű előadását “User Generated Content in public collections” címmel tartotta meg. A konferencián elhangzott prezentációk talán leggyakrabban felmerülő témája a történetmesélés (storytelling) volt. A múzeumok az előadók szerint már nem elégedhetnek meg a tárgyak őrzésével és bemutatásával – noha változatlanul ez ezeknek az intézményeknek a legfőbb küldetése -, hanem a tárgyakhoz kapcsolt történeteket is be kell mutatniuk, el kell mesélniük, mind a helyszínen, mind a virtuális látogatók számára. A tárgyakhoz kapcsolt történeteket pedig nemcsak elmesélni kell tudni, de be is kell ezeket gyűjteni, megmentve ezáltal a közösség emlékeit az utókor számára. Ezért olyan fontos a felhasználók által létrehozott tartalom, a User Generated Content (UGC) a korszerű múzeumi munkában, és különösen annak digitális támogatása során.
Digitális tartalmak alkalmazása és fogadtatása a múzeumokban
2025. április 9. 10:00 – 13:00
online webinár
A szakmai beszélgetésen való részvétel ingyenes, regisztrálni az itt elérhető űrlapon keresztül van lehetőség. A regisztráció határideje: április 8. 15:00
Rendezvényünkkel magyarországi és határon túli magyar múzeumi intézményeket szólítunk meg. A webináron a szűkebb szakma szereplőinek lesz lehetősége a találkozásra és információcserére – fókuszban a digitális tartalmak, eszközök és online platformok használata.
Program
10:00 – 10:15 Bevezetés, köszöntő
10:15 – 10:45 Mit várnak a múzeumoktól az egyetemisták?A Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak múzeumfogyasztási szokásai – Dr. Hegedűs Anita (egyetemi tanársegéd – Szegedi Tudományegyetem; kulturális menedzser – Móra Ferenc Múzeum)
„Az előadásban egy kérdőíves kutatás eredményeit ismerhetik meg az érdeklődők: a Szegedi Tudományegyetem magyar, külföldi és kettős magyar állampolgárságú hallgatóinak körében készült vizsgálat középpontjában a múzeumok álltak. A prezentáció során kiderül, milyen gyakran járnak múzeumba a megkérdezettek, milyen jellegű témákat, kiállításokat, programokat részesítenek előnyben, milyen elvárásaik vannak a közgyűjteményekkel szemben. Mindemellett az érdeklődők azt is megtudhatják, mit is gondolnak a kutatásban résztvevő diákok napjaink múzeumairól, milyen módon lehet őket leginkább megszólítani.”
10:45 – 11:15 Kiállításbeli digitális alkalmazások értékelési módszerei – Mácsai Ágnes (MOME doktoranda, MOME Nonformális és Informális Tanulás Stúdió tag)
„A digitális alkalmazások a tudásközvetítés korszerű, a modern pedagógia elveire építő és a fiatal közönség számára is vonzó lehetőségeket kínálnak. Ha vizsgálni szeretnénk a technológia szerepét a kulturális örökségközvetítésben, elengedhetetlen hatásainak mérése: vajon sikerült-e jól meghatározott célokat kitűzni, elértük-e ezeket, és hogyan befolyásolta a digitális alkalmazás a különböző látogatói csoportok kiállítási élményét? Az előadás egy egyetemi kurzus keretében megvalósult pilot projekt példáján keresztül mutatja be a kiállításokban alkalmazott digitális eszközök értékelésének lehetséges módszertanát és mérőeszközeit. A projekt a Magyar Zene Háza állandó kiállításának digitális alkalmazásait vizsgálta.”
11:15 – 11:45 Hogyan segíti a digitalizáció az ismeretátadást a Pénzmúzeumban? – Hergár Eszter (igazgató -Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont)
„A Pénzmúzeum állandó kiállításának tervezésekor irányadó volt, hogy a látogatókat a saját, komfortos kommunikációs csatornájukon érjük el. A múzeum fő célcsoportja a 7–12 évfolyamos diákok és a fiatal felnőttek, akik számára a képernyő a legkézenfekvőbb információforrás. Ezt felismerve a kiállításban nagyon nagy hangsúlyt kapnak a digitális eszközök és tartalmak.
A látogatói élmény egyik legfontosabb eleme az online játékrendszer, amely minden kiállítási csomópontban az adott témát különböző szinteken dolgozza fel, miközben ezzel párhuzamosan a hagyományos kiállítási installációk statikus elemei és a kiállított műtárgyak is segítik a tudásátadást.
Az RFID megszemélyesített kártyák használatával minden látogató egyedi módon, saját érdeklődési körének és ismereti szintjének megfelelően tud ismeretekhez jutni.”
11:45 – 12:15 „Lájk vagy lábjegyzet?” – Zalai tapasztalatok a digitális múzeumi tartalmakról és kommunikációról – Havasi Bálint(főigazgató, régész-térinformatikus – Göcseji Múzeum)
„Az előadás személyes tapasztalatokon keresztül mutatja be, hogyan keresi egy vidéki múzeum helyét a digitális térben. Szó esik a Balatoni Múzeumban indított Castrum Virtuale online kiállítási projektről , majd a Göcseji Múzeum online jelenlétének alakulásáról: a múzeumi YouTube-csatorna és az intézményi hírlevél sikeréről, valamint a „Zala megye régi képeken és képeslapokon” Facebook-csoport tanulságos kudarcáról. Bemutatom új honlapunk indulását, az online jegyértékesítés bevezetésének dilemmáit és azt is, milyen szempontok mentén próbáljuk összehangolni a digitális és a valós térben zajló múzeumi élményeket. A bemutató a sikerek és hibák tükrében gondolkodik el azon, hogyan lehet tartalmas, értékteremtő múzeumi kommunikációt építeni a digitális világban.”
Egy 1,7 milliárd forintos, a mórahalmi Nagyszéksós-tó és környékének megújítását céljó beruházás részeként gólyamenedékház, látogatóközpont, illetve hozzá kapcsolódó tanösvények és kilátók épültek Mórahalmon.
A Mórahalmi Önkormányzattal és a Kiskunsági Nemzeti Parkkal 2022-ben megkezdett előkészítési munkálatok után cégünk projektmenedzseri, illetve kivitelezői szerepkörben 2024. őszén csatlakozott be aktívan a látógatóközpont kiállítóterének tervezési munkálataiba. A készülő kiállítás a Nagyszéksós-tó térségének különleges természeti adottságait hivatott bemutatni fenntartható módon, miközben kiemelt figyelmet fordít az élőhelyek védelmére.
Az építési munkákkal párhuzamosan zajlott a látogatóközpont belső terének tematikus felosztása, a belsőépítészeti és grafikai tervek készítése, a kapcsolódó interaktív elemek fejlesztése, és a fiatalabb korosztályokat is aktívan bevonó játékok részleteinek kidolgozása.
Kiemelt cél volt, hogy a kiállítói térben természetközeli élményt nyújtsunk a látogatók számára, érzékeltetve az élővilág kézzelfoghatóságát, ötvözve a technológiai lehetőségekkel, amik rendelkezésre állnak a modern kiállítások eszközeként. Ennek megfelelően 360 fokos vetítőteremben, animációk formájában, interaktív rajzfalba és játékokba építve jelennek majd meg a térség élőhelyeinek – a homoki erdők és gyepek, a láprétek, mocsarak, a szikes tavak, rétek – fokozottan védett növény- és állatfajai. A három – magyar, angol és szerb – nyelvű tárlaton többek között a homokhátsági tanyákat idéző háromdimenziós makett, és a természeti hanghatásokat bemutató hangharang is várja a látogatókat.
A látogatóközpont környezete is tartogat felfedeznivalót:
• tanösvények: gyalogosan megközelíthető belső tanösvény épült, valamint a meglévő ösvények kilátókkal egészültek ki. Az egyik kilátó a tó közepén található csatornán keresztül, pontoncsónak segítségével is megközelíthető lesz;
• játszótér és gyógynövénykert: a gyermekek számára játszótér, a természetkedvelőknek pedig gyógynövénykert került kialakításra;
• látványkarám: a bivalygulya állatbeállójának felújításával egy látványos karámot is létrehoztak, amely különleges betekintést enged az állatok életébe.
A látogatóközpontot és gólyamenedékház 2026. augusztus 4-én nyit a nagyközönség előtt.
A Pénzmúzeumban 2025. január 28-án megnyílt időszaki kiállítás egyik interaktív elemének fejlesztésére kaptunk felkérést a múzeumtól. A „Postajegyek és bankjegyek – Kéz a kézben” című tárlat közösen született meg a Bélyegmúzeummal, ennek köszönhetően a látogatók közel 200 év bélyeggyűjteményének legértékesebb darabjait is megcsodálhatják.
De nemcsak nézelődhetnek, hanem egy érintőképernyős asztalra fejlesztett, egyszerre akár több játékos által is használható kvíz formájában ismereteket is szerezhetnek a különlegesebb darabokról. Így a kiállításra érkezőknek a múlt hagyományai és a technológia találkozása nyújt különleges élményt.
A 2024 nyarán megkezdett webinár sorozatunk őszi eseményének apropóját ezúttal a média- és tartalomkezelés adja. Meghívott előadóink saját jógyakorlataikon keresztül engednek majd bepillantást a gyűjtemények médiatartalmainak digitalizálási, feldolgozási és publikus megosztási lehetőségeibe.
Multi? Média? – Intézményi jó gyakorlatokon keresztül ásunk a média- és tartalomkezelés mélyére
2024. november 20. online webinár
A szakmai beszélgetésen való részvétel ingyenes, regisztrálni az itt elérhető űrlapon keresztül van lehetőség. A regisztráció határideje: november 19. 12:00
10:05 – 10:25 Baptista Tudástár – régi folyóiratok feldolgozása, OCR korrektúrázás jelentősége – Balog László projektvezető (Baptista Tudástár)
10:25 – 10:45 Médiakezelés, médiatárolás és born digital műtárgyak a Petőfi Irodalmi Múzeum HunTéka-adatbázisában – Dr. Hubay Miklós Péter humáninformatikai csoportvezető (MNMKK-PIM), egyetemi adjunktus (EKKE-DTI)
„A born digital műtárgyak kezelési módszertanának kidolgozása egyre fontosabb feladattá válik a közgyűjteményekben, így a PIM-ben is. Intézményünk már 2019-től kezdve folytat elméleti vizsgálódásokat, illetve végez gyakorlati kísérleteket az egyre nagyobb számban hozzánk érkező, digitálisan született állományok kezelésének legkülönfélébb fázisaival kapcsolatban: fényképeket, kéziratokat, hang- és mozgóképfelvételeket, egész levelezéseket kell megőriznünk a jövő kutatóinak. Előadásomban – a PIM médiaállomány-kezeléséről szóló rövid, általános bevezető után – azt szeretném bemutatni, hogyan lehet felkészíteni egy egyébként is számos egyedi megoldással rendelkező múzeumi gyűjteménykezelő rendszert a digitálisan született műtárgyak leírására és szolgáltatására.”
10:45 – 11:05 Színháztörténeti források az online kutatás szolgálatában – Médiakezelési gyakorlat az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum Huntéka múzeumi rendszerében – Huber Beáta osztályvezető, szakreferens; Berze Nóra szakreferens (Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet)
„Intézetünkben a magyar színházi múlttal kapcsolatos dokumentumok és műtárgyak megőrzése és nyilvántartásba vétele mellett egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk a kutatás és az oktatás szereplőinek minél rugalmasabb, online kiszolgálására. Előadásunkban ez utóbbi gyakorlatot mutatjuk be több oldalról: a színházi előadáshoz kapcsolódó digitális vagy digitalizált szöveges, képi és különösen audiovizuális dokumentumok feldolgozására és közzétételére vonatkozó tapasztalatainkat összegezzük.”
11:05 – 11:20 Zenehallgatás a kádban és/vagy a könyvtárban: a multimédiás tartalmak hozzáférhetőségének lehetőségei – Záhonyi László, Popkulturális Klubkönyvtár csoportvezető (Magyar Zene Háza)
„A Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtára hazánk egyik legújabb nyilvános szakkönyvtára, gyűjtőköre pedig a populáris zenét öleli fel. A nyomtatott és zenei kiadványok mellett egyre bővülő online multimédiás kollekcióval is rendelkezik, mely számos kérdést vet fel azt illetően, hogy adott tartalom milyen jogosultsággal és hol, milyen eszközön férhető hozzá. Ha a jogi útvesztőn átjutottunk, a technikai megoldások erre már kéznél vannak.”
11:20 – Fórum: irányított kérdések mentén beszélgetés a résztvevőkkel
A Qulto STAT központi webszolgáltatás lehetőséget biztosít a Qulto termékportfóliót használó partnerintézményeink számára, hogy az általuk használt termékek statisztikai célokat szolgáló eseménynapló-bejegyzéseiből vezetői döntéshozatalt támogató naprakész adatvizualizációkat készítsenek.
A szolgáltatás részét képezik a termékenként előre összeállított dashboard-sablonok, amelyeken azok az adatvizualizációk szerepelnek, amelyek segítségével az adott termékek kapcsán a legfontosabb használati folyamatokat, trendeket, összefüggéseket lehet követni. Ezek a dashboard-sablonok minden Qulto Stat szolgáltatást igénybe vevő intézmény számára azonnal rendelkezésre állnak, de természetesen a dashboardok testreszabására (egyes adatvizualizációk kisebb-nagyobb módosítására, a dashboardon még nem szereplő, de az adott intézmény számára fontos folyamatot bemutató adatvizualizációval való bővítésére) is van lehetőség. Sőt teljesen új (pl. csak egy-egy szempontra, funkció- vagy folyamatcsoportra fókuszáló) dashboard összeállítására is van módja a Qulto Stat megfelelő jogosultsággal rendelkező intézményi adminisztrátorainak.
A dashboard-ok testreszabásához, adatvizualizációk és új dashboardok készítéséhez a webalkalmazás grafikus felhasználói felületet kínál, rendszergazdai vagy programozói tudást ez a munka tehát nem igényel. A folyamatokat, összefüggéseket jól bemutató adatvizualizáció elkészítéséhez ugyanakkor a felhasználandó naplóadatok, adatstruktúrák tanulmányozására, a statisztikai fogalmak és az adatvizualiciós módszerek alapszintű ismeretére szükség van.
Az adatvizualizációk készítéséhez a kiinduló adatokat a Qulto termékekből érkező statisztikai célú naplóesemény-bejegyzések szolgáltatják. Ezeknek a naplóesemény-bejegyzéseknek a köre fokozatosan bővül: egyre több Qulto termék látja el adatokkal a központi Qulto STAT szolgáltatást, és az egyes naplóesemény-bejegyzések adattartalma is fokozatosan gazdagodik annak érdekében, hogy a trendek és összefüggések vizsgálatát a lehető legtöbb adattal tudjuk segíteni. A Qulto Stat ilyen irányú fejlesztése folyamatos és ütemezett.
Lokálpatrióta vagy? Egy ideje gyűlnek a kérdéseid a helytörténeti gyűjtemény szakmai mélységeiről és gyakorlati lépéseiről? Van egy régóta dédelgetett ötleted, amihez inspirációt gyűjtenél? Van egy jó hírünk: 2024. június 26-án, szerdán egy webinárium keretében várunk minden érdeklődőt az online klubtermünkbe, hogy a helyismeretről, gyűjteményi szakmai kérdésekről és a kulturális örökség közösségépítő lehetőségeiről eszmét cserélhessen a nagyérdemű.
Kulturális örökségből közösségépítés? – Korszerű helytörténeti gyűjteménykezelés
2024. június 26. online webinár
A szakmai beszélgetésen való részvétel ingyenes, regisztrálni az itt elérhető űrlapon keresztül van lehetőség. A regisztráció határideje: június 25. 12:00
A Hadtörténeti Múzeum Hadimustra című időszaki kiállítása 2024. május végén nyílt meg Székesfehérváron. A 18 teremben megvalósított tárlat rengeteg műtárgy és látványos idővonal mellett digitális tartalom segítségével enged bepillantást a magyar hadtörténelem elmúlt évszázadaiba, az oszmán uralom elleni küzdelemtől napjaink Honvédségének fegyverzetéig. Az említett digitális tartalmak megjelenítése volt cégünk feladata az Intézettel való együttműködés során. A megvalósult projektben összesen 9 terminálon elevenednek meg a különböző korok magyar fegyverei, a haderő és a katonai szolgálat elsődleges jelképei: a zászlók, egyenruhák és kitüntetések, ahogy katonáink mindennapjainak és ünnepnapjainak tárgyi emlékei és dokumentumai is.
A kiállítóterek színvilágát követve minden, tematikus termenként elhelyezett terminálra egyedi kezdőképernyő készült, ahol kvízkérdések, 3D kirakó, idővonallal ellátott csatatérkép, csataismereti játék, illetve teljes képernyős – 3D-s elemeket is tartalmazó – galéria segítségével merülhetnek el a látogatók a tárlat nyújtotta ismeretanyagban.
Az érintőképernyőkön elérhető játékos tartalmak mellett egy reszponzív tematikus portál (OPAC Liferay 7) is elkészült, ahol többek között
egyedi fejlesztéssel megvalósított, a magyar hadtörténelem folyamatait, fontos eseményeit tartalmazó kronológiai ábrázolás,
keresési és szűrési lehetőséggel támogatott fogalomtár,
saját részlet oldallal ellátott alakulattörténeti adatbázis
2024. januárjában a magyar kultúra napján került felavatásra a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Program keretében közel 97 millió forint pályázati forrásból megújult Nagy Gyula Területi Múzeum. Az intézményben látható 280 év üzenete – múltunk és hagyományaink című Thék Endre emlékterem állandó kiállítás változatos módokon mutatja be Orosháza történetét, illetve a településhez több szálon kötődő Thék Endre életét, munkásságát.
A tárlat egyik interaktív elemének megvalósítására kaptunk megbízást a Nagy Gyula Területi Múzeumtól. A látogatók ismeretszerzését szolgáló kioszkra egy egyedi design-nal megtervezett kezdőoldal programozása valósult meg, ahonnan egy menüből kiindulva az érdeklődők könnyedén elérik az őket leginkább érdeklő digitális tartalmakat – Education termékünk segítségével létrehozott játékos feladatokat (kirakó, kvíz, szókereső) vagy éppen Storytellinggel bemutatott régészeti és néprajzi vonatkozású információkat, Thék Endre életéről és munkásságáról részleteket.
Thék Endre tanulólevele, az orosházi tanoncotthon napirendje, alaprajza, videók és hanganyagok, 3D-s felvételek is elérhetők a kihelyezett terminálon az orosházi múzeumban a tárlat kapcsán.
Tájékoztatni szeretnénk múzeumi partnereinket, illetve mindazokat, akik számára érdekes lehet a jelen kiírás, hogy a Múzeumok Kollégiuma 2024. április 4-én pályázatot hirdetett múzeumi intézmények részére több témakörben, melyek részleteiezen a linken olvashatók.
A lentebb felsorolt releváns anyagokkal elsősorban az
‘Időszakos és kisebb állandó kiállítások, valamint a hozzájuk kapcsolódó katalógus kiadása, az adott kiállításhoz kapcsolódó digitális ismeretátadási tartalmak létrehozása’ (1. Téma),
és az ‘Állományvédelem, restaurálás valamint állományvédelmi, restaurálási tevékenységhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzése’ (5. Téma)
témákhoz kapcsolódó esetlegesen tervezett céljaikhoz szeretnénk inspirációt, fejlesztési javaslatokat adni, szolgátatásainkat figyelmükbe ajánlani.
Az érintett intézmények ötletet meríthetnek kulturális tartalmakat kreatív módon (újra)hasznosító attrakciós termékeinkből, az azokat bemutató katalógusunkból, illetve múzeumi megoldásainkat és a restaurálási tevékenységet támogató fejlesztésünket bemutató Qulto Museum katalógusból.
restaurálási és állományvédelmi munkafolyamatokat támogató modul
webes felülettel
közvetlen kapcsolat az intézményben használt Qulto Museum szoftverrel
Bízunk benne, hogy a javaslataink felkeltették érdeklődését, és szívesen veszi fontolóra őket intézménye fejlesztésében.
Ha további kérdése merülne fel, vagy szívesen egyeztetne velünk, illetve pénzügyi ajánlat ügyében, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a sales@qulto.eu címen.